Andaui és Hansági tájak is megelevenedtek Gruber Pál, „A szomszédból” című kiállításán a Kozma Galériában. A képeken a táj és a természet szeretete, valamint a festő magyarságtudata köszön vissza. Az Albrechtsföldön született művész tárlata egyben a hatodik városnapok megnyitója volt.

 

Alig fért be a csaknem 120 fős helyi és andaui látogató a galéria kiállítótermébe csütörtökön. Azonban nem csak a művészet, de a jánossomorjai és az andaui jó kapcsolat is fontos szerepet játszott a kiállításon. Gruber Ottó, a kiállító testvére elmondta, rég élt bennük az a szándék, hogy áthozzák a képeket. – „El kellett hozni a képeket, mert meg akartuk mutatni, hogy az osztrák oldalon is vannak még magyarok. A határ megnyitása után megismertük ezt a várost, hallottunk a galériáról és meg akartuk mutatni a bátyám a képeit, hogy lássák az emberek, hogy a különbsége ellenére mennyire egyformák vagyunk a határ két oldalán.

A kiállítást Horváth Antal ügyvéd nyitotta meg, aki régi barátságot ápol a Gruber-testvérekkel. Dr. Kurunczi Károly pedig itt indította útjára az idei Városi Napok rendezvénysorozatot.

Gruber Pál 1947-ben született a Féltorony melletti albrechtsfeldi tanyán, szinte a magyar határvonal árnyékában. 1973-ban kezdett a festészettel foglalkozni, leginkább aquarellel és olajfestékkel dolgozik. Tavaly, a Bécsi Művészettörténeti Múzeum restaurátoraként vonult nyugdíjba. A kérdésre pedig, hogy miért tartotta fontosnak itt is megmutatni a képeit egyszerű a válasz. – „A tanyasi világ az ami ebbe az irányba terelte, és eddig eljuttatta az életemet. Fontosnak tartom, hogy jó kapcsolat alakulhasson ki a helyiekkel és a határ másik oldalán élőkkel. Igazi barátságokat sikerült kötnöm Jánossomorján, amiknek a határ nem lehet akadály.” – mondta el Gruber Pál festőművész.

A festőművész és a jánossomorjai civilek kapcsolata pár évvel ezelőttre nyúlik vissza, azóta igyekeznek fenntartani és ápolni a barátságot, valamint megismertetni egymással a két különböző kultúrát.

Glázer Norbert a kiállítás egyik szervezője kifejtette: – „A kapcsolat Gruber Ottón keresztül kezdődött. Amikor kapcsolatba kerültünk, akkor jöttünk rá, hogy nem is olyan messze van egy kis közösség, akik magyarul beszélnek, és Magyarországra járnak rendszeresen és az ottani és itteni kultúrát próbálják összehozni.”

A Gruber testvérek – és sok egykori albrechtsfeldi – valóban élő kapcsolatot ápolnak a várossal, rendkívül sok helyi rendezvényen teszik tiszteletüket, maguk is gyűjtenek régi tárgyakat, amelyek közül többet már felajánlottak a készülő helytörténeti tárlat számára.

A kiállítás október 22-ig tekinthető meg a Kozma Galéria kiállítótermében a galéria nyitvatartási idejében.

-hirdetés- -hirdetés-