Közmunkához kötné a szociális segélyek nagy részét a JOBBIK Magyarországért Mozgalom. E szándék Jánossomorján is megjelenhet, hiszen a párt jelöltet állított a helyi országgyűlési választásokon. Lipovits Máté képviselőjelölt csütörtökön mutatkozott be lakossági fórumán.

 

A vendégmunkások problémájára keresne elsősorban megoldást Lipovits Máté a JOBBIK színeiben induló önkormányzati képviselőjelölt, a párt helyi elnöke. Programjában kiemelt szerepet kap a párt által országosan is szorgalmazott segélyt közmunkáért program. E szerint – vázolta a jelölt – csak az a személy juthat szociális segélyhez, aki közmunkában vesz részt – természetesen, ha munkaképes. Úgy értesültünk, az önkormányzathoz segélyért folyamodók többsége jánossomorjai család, de velük szemben is alkalmazná ezt az elvet a jelölt. Szerinte szigorúbb szabályozásokkal a közbiztonságot is javítani lehetne a városban.

Kilenc pontos programjának fő sarokkövei: közutak felújítása, járdák építése a szentpéteri gyárterület és Pusztasomorja irányába. Központi helyen álló helyi piac megteremtése helyi termelők részvételével. De természetesen a nemzeti vonalat is erőteljesebbé tenné a város életében, például a Hármashalom felújításával és a régi korona és országzászlóval való kiegészítésével. Lipovits Máté ezen kívül a fiatalokat is szeretné képviselni a testületben. A jelölt politikai színtérre lépése előtt ugyanis a helyi ifjúság klub elnökeként is tevékenykedett.

1990-óta nem volt példa arra, hogy pártszínekben kerüljön be valaki az önkormányzati testületbe. A jelöltet bemutató Magyar Zoltán országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke elmondta: a JOBBIK jelöltjétől azt várja, hogy képviselje a párt országos célkitűzéseit, a közbiztonság javítását, a korrupció és a multik visszaszorítását és a politikai bűnözés leleplezését. Ezen kívül azonban nem szeretné szigorúan ellenőrizni jelöltje önkormányzati munkáját, bejutása esetén. Magyar Zoltán, megyei elnök hozzátette, alulról építkező pártként nem szólnak bele jelöltjük esetleges önkormányzati munkájába, csak ha az illető kér tanácsot fontosabb kérdésekben.

Az önkormányzati választásokról elmondta, radikális változást ígérnek a közbiztonság terén, amit országos szinten máig sem tudott megoldani a kormányzópárt. Korrupció visszaszorítása, ami megyei és önkormányzati szinten is megfigyelhető – túlságosan drága közbeszerzések.

HT

-hirdetés- -hirdetés-