Ritkán élvezhető kilátásban is részesülhettek a jánossomorjaiak, hiszen szombaton a szentpéteri tűzoltószertár rég bezárt tornyába is felmerészkedhettek a vállalkozó kedvűek. Az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából a pusztasomorjai Szent Vendel Kápolnát, és a Liget utcai Szent Mihály Kápolnát is kinyitották a látogatók előtt.

 

Különleges kilátás is nyílt az érdeklődők számára a tűzoltószertár tornyából is, ahonnan régen a lánglovagok könnyen észrevették, ha a város bármely pontján tűz ütött ki. Bárki megtekinthette a szertárban tárolt régi értékeket, a falakon lógó, száz éves eszközöktől az itt álló, szintén közel száz éves tűzoltószekerekig.

Pusztasomorja egyetlen kápolnáját 1864-ben alapítotték Szent Vendel tiszteletére, aki az állatok védőszentje, az alapítás oka pedig a korábban itt pusztított marhapestis volt. Itt minden évben egyszer, október 20-án Szent Vendel napján tartanak szentmisét. A kápolna hamarosan 150. születésnapját ünnepli.

Az 1944-ben emelt Liget utcai hősi kápolnát is hozzáértő kalauzolással nézhették meg az érdeklődők.

Magyarországon 1999. óta rendezik meg az Örökségnapokat. Lőrincz György, szervező elmondta, Jánosomorja tavaly csatlakozott a kezdeményezéshez. Akkor a például a határon álló volt laktanyát is megnézhették. – „Azt hiszem jól döntöttünk, eddig a délelőtt folyamán is sokan látogatták a helyszíneket. „

A civil kezdeményezésű rendezvény fő célja, hogy elsősorban lakóhelyüket ismertessék meg az emberekkel.  Az Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat 1984-ben Franciaországból indult útjára, azóta a világ negyvennyolc országában ünneplik és egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

PB

-hirdetés- -hirdetés-