Százzal több munkahely, megnövekedett kapacitás, több termékfajta. Ez az eredménye annak, hogy a PEZ és az Ed. Haas üzem korábbi telephelyéről a város határában épített új épületébe költözött. A hosszú átalakítás után most indult meg teljes volumennel a termelés az üzemben, ami Európa egyetlen PEZ cukorka gyártója.

 

Kilencven országban olvashatják a PEZ cukorkákon Jánossomorja nevét. Ennyi államba exportál ugyanis a helyi üzem, amely a világ két PEZ gyárának egyike, a másik New York mellett található.

Befejeződött költözés

A pénteken délelőtt, ünnepélyes keretek között átadott, 6000 négyzetméteres új gyáregység egymilliárd forintos saját beruházással jött létre. A két, azonos tulajdonosi körű testvércég, a főként pezsgőtablettákat, pudingokat gyártó Ed.Haas Hungaria Kft. és a cukorkáiról világhírű PEZ Production Europe Kft. 2008-ban kezdte az új üzem építését Jánossomorján. Mára a gyártás 2/3-a PEZ termék, 1/3-a Haas márkanévvel jelenik meg. A korábbi, Frank-gyári telepet kinőtték, modernebb infrastruktúrára volt szükség. A közös raktározás mellett a gyártás is megkezdődött itt. A PEZ Magyarországra hozta ausztriai, Linzi, gyártását, így Európa egyetlen PEZ előállítójává vált. Ez a költözés fejeződött be most, így kerülhetett sor a valójában már egy éve működő üzem teljes átadására.

A bizalom gyümölcsözik

Az üzemet dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára avatta fel, aki kiemelte, hogy a válság idején mennyire hasznos, ha egy cég előre menekül, beruház és fejleszt. Ezzel nem csak stabilizálhatja működését, hanem olyan bizalmat szerez akár az állam, akár a lakosok részéről, ami sokban segítheti a későbbi sikeres működést. A beruházást követő 100 új munkahely megteremtésével, a tulajdonosi kör által összetartozó két cég immár több mint 300 főnek ad munkát, a falakon belül közel ezerféle termékvariáns állítanak elő. A Haas család tulajdonában lévő Ed Haas Hungaria Kft. 274 cikkelem szerepel, a PEZ gyártó üzeme pedig 90 országba szállítja a Magyarországon előállított termékek 95%-át.

Újabb fejlesztések

Kulcsár Róbert a PEZ Production Europe Kft. vezetője hangsúlyozta, hogy minden okuk megvan az ünneplésre, hiszen a gyár már most kicsinek tűnik, így lassan az újabb fejlesztésekről is beszélni kell majd. A válság ellenére túlteljesítették az eredetileg kitűzött terveiket és az idei évben is hasonlóan jó eredménnyel számolnak. Várhatóan ugyanis év végére a PEZ forgalmazás százalékos növekménye kétjegyű lesz. Ehhez a kiváló piaci környezethez nagyobb termelőkapacitás, nagyobb terültre van szükség, ezért már jövőre üzem és raktárbővítésre lehet számítani – mondta el Kulcsár Róbert.

Az avatáson külön köszöntötték Jánossomorja polgármesterét és jegyzőjét, megköszönve a várossal kialakított, évek óta kiváló viszonyt, a kedvező hozzáállást. A vendégek az ünnepi pillanatok után gyárlátogatáson vehettek részt, bepillantva többek között a cukorkák készítésébe, csomagolásába is.

Öngyújtóból e-bay – kis PEZ történelem

Közel száz éve egy osztrák orvos I. Eduard Haas feltalálta a sütőport. Az ezt gyártó céget az unoka jegyeztette be 1915-ben a monarchiában. A nagy sikert azonban 1927-ben érkezett, ekkor indult hódító útjára a PEZ cukorka. A PEZ név egy mozaikszó, a német Pfefferminz, vagyis borsmenta szó első, középső és utolsó betűjéből. A termék eredeti ötlete távoli a mára inkább a gyermekeket megcélzó jellegtől, ugyanis a dohányos emberek kellemetlen illata, szájfrissítése érdekében pattant ki az apró cukor ötlete. Sőt, maga a népszerű, figurás cukorkatartó is először öngyújtó alakú volt, innen hódította meg később a gyerekszobákat, már mesefigurás alakban. Az egyik legnagyobb internetes aukciós veboldal, az e-bay a PEZ figurák gyűjtői közötti csereberével indult el. De hogy mennyire meghatározó márka ez az apró kis cukor, arról például az is tanúskodik, hogy J.F. Kennedy számára külön díszes PEZ-cukorka tartót gyártottak, vagy például, hogy egy hollywood-i filmben már akkor megjelent egy Elvis-fejes cukorkatartó, amikor olyat még nem is gyártott a cég.

A cég ’89-ben alapult Magyarországon, a működést 1990-ben, a PEZ cukorkák gyártásával kezdődött, az akkori Franck-gyár kínálta alapokon felépülve. Az avatás napján a gyár a dolgozóinak is megköszönte a munkát, bográcsos finomságok, koccintásra váró italok, versenyek, koncertek és sok egyéb szórakozás várta a kollégákat.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-