Sikeresnek és eredményesnek értékelte a TÁMOP projekt első évét Bella Zsolt, a Körzeti Általános Iskola igazgatója. A bevont pedagógusok és a résztvevő tanulók jól vették az akadályokat, az új módszerek pedig változatosabbá tehetik az oktatást a jövőben.

 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program jelentősen befolyásolta a 2009-2010-es tanévet. A bevezetett új módszerek a csoportos és kooperatív tanulásra helyezik a hangsúlyt az eddig megszokott frontális osztálymunkával szemben. Kiemelt szerephez jutottak az IKT (infokommunikációs technika) eszközök is – projektor, számítógép, interaktív tábla – , melyeket a tanórák 25 százalékán kötelező volt használni. Ezt a tervet a Körzeti Iskola 27 százalékon túl is teljesítette.

Modulok projektek, témahetek

Az előírt új oktatásszervezési módszerek az Aranykapu Óvodában, a Központi és a Klafszky iskolában is probléma nélkül váltak folyamatosan alkalmazhatóvá. A gyerekek 3 moduláris elemmel (tantárgyi szintű oktatás), 2 témahéttel (egyhetes projekt), és 4 három hétnél hosszabb projekttel ismerkedtek meg.

„A kordé megelőzte a szamarat”

Bella Zsolt idézetével arra utalt, hogy a sikeres értékelés ellenére nem indult minden zökkenőmentesen. A tanévkezdéskor heteken át információ és segítség nélkül kellett olyan elvárásoknak megfelelni, melyekkel néha még az ellenőrző szervek sem voltak tisztában. Az egész évre tervezett továbbképzéseket pedig csak januárban kezdhették meg a bevont pedagógusok. Így kevesebb mint fél év alatt 42 pedagógus 109 tanfolyamot teljesített, ami közel 3000 órát jelent.

A TÁMOPerencián túl…

A célokra felhasználható, EU forrásból származó 47 millió forint, valamint a város másfél milliós támogatása új útra terelte a helyi oktatást. Mivel a TÁMOP célja a munkaerőpiaci igények hosszútávú kielégítése, az eredmények még nehezen mérhetőek. Az egyetlen, minisztériumi szintről rendelt pénzügyi és gazdasági ellenőrzés mindent rendben talált – igaz, ez csak a pályázati pénzek felhasználására terjedt ki. Ennél átfogóbb képet csak az éves kompetencia mérések adhatnak, de a megjelenő változások már biztatóak

Az óvodában sikeresen működik a belső képzés – a pedagógusok egymásnak adják át továbbképzésen szerzett tapasztalataikat, így a tavalyi két csoport helyett már az összes jánosi ovis kompetencia alapú foglalkozásokon vesz részt. Az Aranykapuban nem okozott gyökeres változásokat a program, mivel itt eddig is jellemzőek voltak a folyamatosan megújuló módszerek – elsősorban a projekt oktatás.

Az iskola kapcsán nagy eredmény, hogy fokozatosan javul a tanulók motiváltsága. Szívesebben tanulnak az új keretek között – csoportmunka, páros munka – és izgalmasnak találják az új eszközöket is, ezek közül kiemelkedő az interaktív tábla, mely már a Klafszkyban is megtalálható, az önkormányzat 360 ezer forintos beruházásának jóvoltából. A legszembetűnőbb gyors változás, hogy a bukások száma egy év alatt a felére csökkent.

Prátser Krisztián

-hirdetés- -hirdetés-