Helyi tehetségek mellett sztárfellépők is várták a jánossomorjaiakat hétvégén a hatodik Gödör Napokon. Az idő mindkét nap kedvezett az önfeledt szórakozásnak, így több százan látogattak ki a pusztasomorjai pihenőparkba. A hívek pedig hagyományosan megkóstolhatták az ünnep alkalmából szentelt új kenyeret.

A Cintia Wellness Club kedves és ügyes fellépése nyitotta meg a hatodik Gödör Napokat csütörtök délután. A kezdő taktusoknál a táncé volt a főszerep: a Pulzus TSE tanulói is bemutatták koreográfiáikat a színpadon. Kora este a Tititá néptánccsoport szórakoztatta a közönséget. Láthattuk moldvai, rábaközi és az erdélyi sóvidéki koreográfiáikat, de felléptek velük a helyi nyugdíjasklub tagja is, akik rábaközi dalokat adtak elő. Wittmann Elekné pedig népies mesével szórakoztatta a nézőket a táncok között.

“Djondjhaju lany”

Az este további részében a koncerteké volt a főszínpad: fellépett a Polski 14500 nevű lengyel és magyar fiatalokból álló csapat, ők ismert pop-rock slágerekkel és lengyel népdalokkal táncoltatták meg a vendégeket, nem kis sikert tudva magukénak. A korábbi években helyben már több koncertet is adó alkalmi zenekar a helyi és a lengyel fiatalok cserekapcsolatának gyümölcse. Most a helyi önkormányzat támogatásával tölthettek itt pár napot a lengyel fiatalok, akik cserébe kiváló koncerten szólaltattak meg lengyel-magyar, bolgár és szerb népdalfeldolgozásokat, de felidéztek olyan modern pop-rock előadókat is, mint a U2 vagy Lady Gaga. De magyar csendült fel a Lengyelországban is népszerű Gyöngyhajú lány című dal is.

A lengyel magyar formáció után egy igazi sztárvendég következett: a Ladánybene 27 adott kétórás nagykoncertet. az együttes először lépett fel Jánossomorján, de az általuk képviselt reggae stílusra is mindenki bulizott.

A búcsú ünnepe

Az új kenyeret és bort áldotta meg az augusztus 20-i búcsú szentmise végén Czank Vilmos plébános a pusztasomorjai Szent István templomban. A hívek itt megköszönték az ételt és italt, és hálát adtak mindazok munkájáért is, akik azért dolgoztak, hogy mindez az asztalra kerülhessen. Nikházi Árpád, a Boloct Színtársulat vezetője Szent István verses históriájával idézte fel első királyunk alakját. A szertartás után a hívek meg is kóstolhatták a kenyeret és a bort a templom előtt. Az ünnepségen hagyományosan a helyi önkéntes tűzoltó egyesület is felvonult.

Kutya melegben

Péntek délután ismét verőfényes napsütés fogadta a Gödörbe látogatókat. az egészen kicsiket bábszínház várta délután. A gyerekek mindkét nap jól szórakozhattak: arcfestés, ugráló vár, népi játékok, és kézműves foglalkozások várták őket. A kutyakedvelők sem maradtak szórakozás nélkül: a helyi kutyaiskola szépségversenyt rendezett a kisebb és nagyobb kedvenceknek egyaránt. A győztes kutyus Herki a rotveiiler lett.

Mi a magyar

Testvérvárosunk, Nagyfödémes diákjai is remek, sokakat megérintő műsorral készültek. Összeállításukban azt szerették volna bemutatni, hogy mennyire fontos a határokon túli magyarokkal tartott jó kapcsolat, mindkét félnek.  Swarda Nikolas a nagyfödémesi diák elmondta: Szerették volna megmutatni, hogy ők Felvidéken is igazi érzelmű magyarok, annak ellenére, hogy ott sokkal nehezebb magyarnak lenni.

Pénteken fellépett még a Balassi Bálint Nyugdíjasklub is. Vidám népdalokkal és jelenetekkel szórakoztatták a közönséget és nagy sikert is arattak. A Jánossomorjai Fúvós Egyesület kiegészülve a pázmándfalui mazsorettekkel, a JáKuGa fesztivál hosszú hétvégéje után is kedveskedett a műfaj kedvelőinek. Aki még bírta a bulizást, azokat este az egyre ügyesebb, és lendületesen muzsikáló Beat Bogarak zenekar táncoltatta meg rock slágerekkel.

Gödör Napokat először 2006-ban civil kezdeményezésre szervezték meg, azóta a pusztasomorjai búcsút és augusztus 20.-át ünnepeljük ezen a két napon. A szervezőknek fontos cél a helyi értékek megőrzése és megismertetése. Lőrincz György a rendezvény szervezője elmondta: Nagyon fontosnak tartják, hogy helyi értékeket tudjanak megmutatni és megismertetni, hogy helyi fiatalok léphessenek fel és mutatkozhassanak be a közönségnek. Ezért a programok között a helyi szervezetek és hagyományok is nagy szerephez jutnak rendszeresen. A rendezvény összköltsége 900 ezer forintra tehető, melynek fő támogatója a  Jánossomorjai Önkormányzat.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-