Július 16-án délután kezdődött meg az idei fesztivál a határ mellett, a Magyar Kapu Büfénél. Az ifitali már a kezdetektől a környékbeli amatőr zenekarok bemutatkozásának lehetősége, így volt ez idén is. A rocktól a hardcore-on át a punkig minden stílus felléphetett. A találkozót idén is, mint mindig a jánossomorjai önkormányzat támogatta, összesen háromszáz-ezer forinttal, de sajnos a résztvevők száma elmaradt a szokásostól: míg eddig naponta körülbelül ötszázan látogattak ki a fesztiválra, ebben az évben kicsit több, mint kétszáz fiatal szórakozott a határ mellett.
Péntek este még az időjárás is kedvezett az önfeledt bulizásnak, ám a szúnyogtámadás már kevésbé. Kilenc óra tájban saját magukat és egymást is csapkodó fiatalokkal volt tele a határcsárda. Nem…nem volt tömegverekedés, csak elviselhetetlen szúnyoginvázió. Tizenegy óra tájban eltűntek a vérszívók, ám a sör és pálinkaszívók ekkor merészkedtek elő. Innentől kezdve hajnalig, sőt délelőttig tartó bulizás kezdődött.
“Én másnapos akarok lenni”
Szombat délután megviselt arcokat látunk a fesztiválon, talán mindenki a másnaposságot probálja kiheverni, ki ki a saját módszerével. A legtöbben egy gyógysörrel vagy gyógypálinkával, kétség kívül ők teszik jól. Ekkor még alig akad néhány fesztiválozó, ám a filmvetítésre mindenki kimerészkedik a sátrából.
“Ilyenek voltunk, vadak és jók…”
Egészen nagy csapat gyűlik össze a büfében, amikor filmvetítéssel és fotókkal emlékezünk az elmúlt évek ifitalijaira. Tíz év alatt rengeteg fénykép és videó gyűlt össze. Egy emberként nevet mindenki, mikor felfedezi saját magát a fotókon, de érdekes, másokon még mindig jobbat tudunk nevetni. Egy biztos: nem egy oktatóműsort néztünk, mégis fontos dolgokat tanulhattunk belőle. Például, hogy meddig tart az erdő, és persze ki tudná elfelejteni Peti Bá örökérvényű mondatát, miszerint: „Ami jár az jár….” Így volt ez a tizedik találkozóval is, hiszen Jánossomorja ifitali nélkül olyan mint a kakaó csiga nélkül.
Eső előtt köpönyeg
Ahogy telik az idő szombat délután, egyre több aggódó és eget kémlelő arcot látunk, mindenki jól emlékszik a tavalyi szombat estére. Ám az idő kegyes, és a vihar elkerüli a határcsárdát, ám a szúnyogok most sem kímélnek senkit: átható szúnyogriasztó szag, és egyre több csárdást járó fiatal hadakozik a vérszívókkal, mondanom sem kell, sikertelenül. Éjjel aztán megérkezik a vihar, nem kis felfordulást okozva, szél tépte sátrak látványa fogadta vasárnap reggel a korai ébredőket. De még az sem tántorított el senkit az alvástól, hogy esetleg már sátor sem volt a feje felett.
“Tízre hazajössz”
Vasárnap reggel, talán még a szombatinál is fáradtabb, megviseltebb, sőt sokkal másnaposabb arcokat látunk, sátrakból, autókból kimászni. Gyakran hangzik el a mondat: Haza tudsz már vezetni??? És: Mikor megy haza busz??? És amit talán legtöbbször hallottunk: Hogy megyünk haza??? Aztán valahogy mindenki elfelejti ezt az apró problémát és kibont egy újabb gyógysört, éppen ezért akadt, aki nem ért haza tízre, még vasárnap reggel tízre sem…
Petz Brigitta
További fotók: http://picasaweb.google.hu/sorioz/Ifitali# (Őlvedy István képei)
