Több mint kétszáz versenyzőt és negyvennyolc koreográfiát láthattak a szülők, érdeklődők, szurkolók, szombaton a sportcsarnokban megrendezett „3. Gyermeknapi táncőrületen”. A versenyen Jánossomorja mellett több település táncos lábú gyermekei is részt vettek.

 

Ujjongás és tapsvihar fogadott minden versenyző tánccsoportot a szinte teljesen megtelt csarnokban. A tehetséges fiatalok több korcsoportban mérhették össze tudásukat, showtánc, hip-hop, mazsorett, rock and roll, társastánc és disco kategóriában.  Voltak, akik egyéniben és voltak akik csoportos tánccal kápráztatták el a közönséget.

Szakértő zsűri pontozta a lányokat: Johan Barbara, felnőtt kategóriás mazsorett versenyző és oktató; Szeredi Klaudia, felnőtt kategóriás rock and roll versenyző; Tóth Tibor táncoktató és Vigh Tamás versenytáncos figyelte a versenyzők minden mozdulatát. A koreográfia mellett, az előadásmódra is pontot adtak, így izgalom ide vagy oda, a mosoly mindvégig jelen volt az arcokon.

Városunk táncosai mellett Mosonmagyaróvár, Bezenye, Rajka, Fertőd, Abda, Győr, Pókaszepetk és Csabrendek tehetségei versengtek a jó helyezésekért.

Eredményesen zárult a „táncőrület” a helyi csoportoknak. A Cintia Wellness Club 3 arany, 3 ezüst és három bronz minősítéssel büszkélkedhet. Az alapfokú művészeti iskola növendékei az 5. helyen végeztek, a Pulzus TSE egy aranyérmet, egy bronzot és a zsűri különdíját tudhatta a magáénak.

A versenyt harmadszorra rendezték meg, de most először Jánossomorján, Nagy Katalin, a CWC vezetőjének szervezésével. Az előző két alkalommal Mosonmagyaróvár adott helyet a rangos eseménynek.

Reggel 10 órától az utolsó eredményhirdetésig, azaz 15 óráig tartott a táncfesztivál. Egy ilyen több száz embert megmozgató rendezvény szervezése nem könnyű feladat, szerencsére volt segítség – mondta el Nagy Katalin. A Jánossomorjai felső tagozat diákönkormányzata és a Cintia Wellness Club szülői közössége is kivette a részét a feladatokból.

Horváth Lívia