Veszélyes zónához értél
Az elsősegély mellett a közlekedés illemszabályairól is tanulhattak. De máshol, kihelyezett tablók előtt szó volt a közlekedés történelméről, a környezetbarát közlekedési eszközökről is. Ez utóbbi, hálás témájú és érdekesen feldolgozott állomás végzett egyébként a legjobban a projektek között. Voltak, akik Jánossomorja veszélyes szakaszaira hívták fel a diáktársak figyelmét, baleseti statisztikát is használva. A munka rendőri felügyelettel folyt. Polyák János, a jánossomorjai rendőrőrs törzszászlósa elmondta, leginkább a 86-os főút kritikus szakaszait emelték ki a diákok balesetek képeivel is hatásosabbá tett várostérképükön. De sikerült például olyan szakaszokra is felhívni a figyelmet, ami valamilyen hiányosság miatt jelent veszélyt. A Sport utca és Ady Endre utca sarkán például eltűnt az elsőbbségadást jelző tábla, így az eddig is a város egyik legveszélyesebb, beláthatatlan kereszteződése még veszélyesebb lett. De a Kis utca elején is hasonló táblaeltűnés nehezíti a közlekedést – tette hozzá a törzszászlós.
Ennél az állomásnál a diákok videofilmet is készítettek a város több pontján, sőt, kisautókkal is közlekedési eseteket mutattak be a csapatoknak. A vándorlóknak mindkét esetben a hibás közlekedési módot kellett kiszűrniük – néha nem sok sikerrel.
A kerékpározás alapvető szabályairól is értékes dolgokat tudhattak meg az itt sem mindig felkészült gyerekek.
Farkas Attila 8. osztályos tanuló, a bringás állomás egyik kidolgozója elmondta: -„Jól teljesítettek a csapatok, csak azt nem vették figyelembe, hogy az útnak két fele van, egy bal és egy jobb és a bal felén közlekedtek.”
A cél azonban pont a hiányzó ismeretek pótlása volt. A közlekedésbiztonsági napot már évek óta tervezte az iskola, megvalósítani azonban most, a programon belül sikerült, a Madarak és Fák Napján, amikor hagyományosan túráznak a nagyok.
Madarak és Fák
A többi iskolás azonban már valóban a fákkal és az élővilággal törődött. Míg a hatodikosok a Fertő-Hanság Nemzeti Park Sarródi központjába kirándultak, az ötödikesek a Lókertben dalokkal, versekkel érzékeltették a természetvédelem fontosságát, de Balsay Sándor segítségével közvetlen környezetünk élővilágát is megismerhették.
Fülemüle
Környezetünk élővilágával azonban nem csak az iskolai kereteken belül ismerkedhettek meg a madarak és fák napja környékén a jánossomorjaiak. Hétfőn ugyanis sikerrel zárult a hagyományos fülemüle-figyelési akció Jánossomorján. A Magyar Madártani Egyesület kezdeményezését Jánossomorján évek óta Balsay Sándor, az egyesület tagja bonyolítja. Idén is több estén át hallgathatták a rejtett életmódú, de környezetünkben élő madár hangját Jánossomorja több parkjában, ligetében. Hétfőn este a családok mellett tanárok és szülők segítségével iskolai osztályok is részt vettek az akcióban a Lókert mögötti földút bozótsora mellett. Korábban Jánossomorján még nem tartottak ilyen magas létszámú csalogányfigyelést.
A fülemülét, más néven csalogányt a föld legváltozatosabb és legszebb énekű madarának tartják. Hangja májusi éjszakákon zeng. Csak a hímek énekelnek, gégéjük négy hangot képes egyidejűleg kiadni, és zeneileg tökéletes akkordokat is énekel.
HT