Fenntartható fejlődésünk
A szervezők a város gazdasági életének meghatározó résztvevőit is igyekeztek megérinteni a központi témával. Ezért a rajzolókkal egy időben a város fenntartható fejlődésének lehetőségeiről kezdeményeztek fórumot, melyre meghívták a meghatározó helyi cégek, intézmények vezetőit. Céljuk, hogy a nemrég napvilágra került városi fenntartható fejlődési program nyomán egyeztessenek a jövőről; a gazdasági résztvevők és a város igényeiről, fejlődési céljairól. Jelen voltak többek között az AMB Components Hungary, a Hipp Kft. és az SFS Intec vezetői, a rendőrség, az óvoda képviselői, de helyi kisvállalkozó is felszólalt a fórumon. Az önkormányzat képviselő-testületét és annak környezetvédelmi bizottságát is képviselték. A szervezők óriási lépésnek tartják, hogy egy ilyen egyeztetés létrejött felelős személyek, cégek részvételével. Sajnálják ugyanakkor, hogy több meghatározó döntéshozó, intézményvezető, képviselő, cégvezető távol maradt.
Az úttörő rendezvény sikeresen zárult – kétórás, hasznos beszélgetés után. A Lóránt István aljegyző vezette fórum vendégei több ötletet, igényt vetettek fel a városvezetés felé. Kiemelték, hogy fő szempont számukra, hogy Jánossomorja ne veszítsen munkaerő-megtartó szerepéből. Kezdeményezték például, hogy a város segítse jobban a fiatalok helyben maradását. Szerintük, ha fiataloknak megfelelő szórakozási, lakhatási, megélhetési lehetőségeket biztosítana a város, többen maradnának itt és talán a gyárak vezetői is Jánossomorjára költöznének. Szerintük az olcsó telkek és esetleg a bérházépítés is megoldás lenne. De e mellett tanácsolták például városunk szebbé tételét, az átutazók számára meggyőzőbb városkép kialakítását; a város hatásosabb kommunikációját, mind saját imázsa, mind az általa kínált lehetőségek reklámozása terén. Felmerült, hogy a jövőben is hasznos lenne hasonló fórum összehívása. A cégvezetőket ezután a tavaly megújult városháza épületében is körbekalauzolták.
Lappangó erőszak
A fenntartható fejlődésnek nem csak gazdasági célkitűzései vannak, a társadalmi egyenjogúságra törekedés is lényeges. Ezért a fesztivál keretében a családon belüli erőszakról beszélgetett Hauptmann Tamás a JTV főszerkesztője Zalánné Giczi Ernával, a mosonmagyaróvári krízisközpont munkatársával. . Csütörtök délután a művelődési ház kistermében tartott kötetlen beszélgetéshez a közönség is csatlakozhatott. Levetítették a Jánossomorja Televízió Árnyékban című, Lila szalag díjas filmjét is, ami azt mutatja be, hogy egy áldozat a saját erejéből hogy tudott kilépni tragikus helyzetéből. Sajnos nem minden esetben zárul a filmben látottakhoz hasonló szerencsével a bántalmazott nők élete. Zalánné Giczi Erna elmondta Televíziónknak: –„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők mintegy 10 százaléka tud új életet kezdeni, vannak olyanok, akik újra és újra visszatérnek bántalmazóikhoz, és csak több év után tudnak kilépni. De sajnos el lehet mondani, hogy 70-80 százalékuk soha nem tud kikerülni ezekből a kapcsolatokból, vagy ugyanolyan alá-fölérendeltségű kapcsolatot alakít ki a jövőben is.”
Nem szemét a hulladék
Péntek este az ART 9000 művészeti társaság kiállítását láthattuk a Kozma Galériában. Az igényes, színvonalas munkákkal bemutatkozó csapat jánossomorjai, győri és csornai tanárokból alakult. A társkiállítóként megjelenő Módis Gabriella újrahasznosított anyagokból tervezett ruhákat. A kiállításon még csak a rajzlapon láthattuk műveit, szombaton, az alkotók napján viszont már hordható ruhákat készítettek újságpapírból, alufóliából, műanyagokból.
A környékbeli művészek ezen a napon ugyanis a környezettudatosság témakörében alkottak a Galéria műtermeiben. Volt, aki kukás-zacskót használt díszítésképpen alkotásaihoz, volt, aki agyagból készített vázákat, de találkozhattunk Medaiwave-es agyagmunkákkal is. Az újrahasznosított ruhákba öltöztetett bábuk is ihletet adtak sokaknak.
Az egyhetes ökofesztivált szombat este a Jobbára Ártalmatlan countryzenekar koncertje zárta a főtéren. A választás stílszerű volt, hiszen Douglas Adams nagy sikerű, Galaxis Utikalauz Stopposoknak című művében csupán ennyi áll az elpusztításra ítélt bolygó, a Föld szócikkében: Jobbára Ártalmatlan. A kiváló hangulatú esten sokan hallgatták együtt a sörpadoknál a hangulatos fesztiválzáró utcazenét.
Horváth Lívia – Hauptmann Tamás