Múlt hétfőn ismét feltörtek egy személyautót a város központjában, közel százezer forintos kárt okozva, és ez már nem ez első eset e területen. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne hagyjanak semmi értéket elől, látható helyen, ha leparkolnak gépkocsijukkal.

 

Ötvenezer forint és személyes iratok voltak abban a női kézitáskában, amit ismeretlen tettes emelet el egy, az uszoda mellett parkoló Peugeot hátsó üléséről, kitörve a jobb hátsó ablakot.

Idén már több hasonló eset történt e területen, februárban például egy Suzuki hátsó ablakát törték fel a templom előtti parkolóban, nemrég pedig a kenyérbolt előtti parkolóban, egy lezáratlan autóból loptak el értékeket.

Az sem zárható ki, hogy összefüggés van az időközönként megismétlődő, azonos területen történt esetek között. Ezért a rendőrség nyomatékosan kéri a lakosokat, ne hagyjanak elől, jól látható helyen táskát, laptopot, egyéb értékeket, ami csábíthatja az elkövetőt. Ha pedig gyanús eseteket látnak, értesítsék a helyi őrs kollégáit.

HT
-hirdetés- -hirdetés-