Negyvenkét fokos lehűlés. Tavaly nyári, Francia-Alpokban tett túrájáról tartott izgalmas beszámolót Biczó Zsolt földrajztanár  a Jánossomorjai Esték sorozat hétfői rendezvényén. Európa legmagasabb hegycsúcsa mellett a Riviéra, illetve Monaco is szóba került a vetített képes előadáson.

 

A turistairoda által szervezett, de mégis extrém, klasszikus gyalogtúrázós, sátras, kiránduláson Biczó Zsolt és társai főként a magashegységi formakincseket tanulmányozták. A túra egyik legnagyobb érdekessége, hogy egy nap alatt a magasság és a hőmérséklet jelentős különbségeit is megtapasztalhatták. Míg délelőtt 3500 méteres magasságban, -2 fokban gleccsereket vizsgálhattak, délutánra a tengerpartig leereszkedve már 40 fokos hőség várt az utazókra.  Az előadáson lenyűgöző képeket láthattunk a tájról a gleccsert is meghódító jánossomorjaiaktól. A vidám történetek sem maradtak el: a látvány annyira megrészegítette túrázóinkat, hogy egyik reggel például a vizes palack helyett véletlenül a pálinkásból főztek kávét.

Fehér óriás

A nagyjából a mi Mátránkkal megegyező alapterületű, ám annál több mint négyszer magasabb Mont Blanc hegycsoport a francia-olasz határon fekszik, legmagasabb csúcsa a Vajda János által is megverselt, 4808 méter magas Mont Blanc, vagyis fehér hegy. A kristályos kőzetekből felépülő csúcsot 1786-os első megmászása óta évente több tízezer turista keresi fel.

„Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák”

A tíznapos túra második része a híres francia Riviérát, a Côte d’Azur-t érintette. Itt Nizza és a filmfesztiválról is híres Cannes mellett a világ második legkisebb államát, a Monaco-i hercegséget, a gazdagság, a jachtok, luxusautók és persze a szerencsejáték világát fedezték fel a túrázók. Utóbbiról kevesebb kép mesélhetett, hiszen még a kisebb kaszinókban is le kell tenni minden kép és hangrögzítő eszközt a belépésnél. A gazdagságra jellemző, hogy az államban csak az őslakosok leszármazottai kaphatnak állampolgárságot, amivel alanyi jogon járnak nagy kedvezmények, így például olcsóbban vásárolhatnak, munkát is könnyebben kapnak a monacóiak.

A havonta jelentkező előadássorozat májusban folytatódik, a szervezők Kulka János színművészt szeretnék meghívni egy közönségtalálkozóval egybevont kötetlen beszélgetésre.

-veres dávid-

-hirdetés- -hirdetés-