1896-os a legrégibb képeslap, amit láthatnak a Történelmi Magyarország és Moson Vármegye helységei című képeslap-kiállításon. A Balassi Bálint Művelődési Házban a történelmi relikviák segítségével a múltat is felidézhették a látogatók.

 

A kiállított lapok többségét helyi kereskedők készítették az 1900-as évek elején, de sok más kiadású jánossomorjai üdvözlőkártyát is láthattunk Kovács Imre nyugalmazott dandártábornok, a helyi társaskör tagjának kiállításán. Péntek délután a Művelődési Ház galéria termében nagyjából 30 látogató pillanthatott bele városunk régmúltjába.

A képekhez kapcsolódó kérdésekre is felelhettek a látogatók, jutalomkönyvekért. Nemcsak Jánossomorjáról hanem Moson vármegye településeiről is láthattunk, akár több mint 100 éves képeslapokat.

A Budapesten élő Kovács Imre tíz éve foglalkozik lapokkal, amiket egyre nehezebb beszerezni. Különböző árveréseken, gyűjtőtársakkal cserélve, vagy akár komoly összegekért juthat hozzájuk. Tárolásuk is sok foglalkozást és szakértelmet kíván, az értékesebb darabokat például savmentes fóliában, őrzi.

A gyűjtő nemcsak régiségként tekint a képeslapokra, Televíziónknak elmondta: -„Ezeken a képeslapokon nem csak az látszik, hogy mi volt régen milyen épületek, házak voltak,hanem az is hogy az emberek hogy éltek. És ez ugyanaz mintha az ember visszaálmodná a saját ifjúságát.”

Az anyag egy részét már korábban is bemutatta, de ez az első önálló rendezvény, ahol szinte ez egész gyűjteménnyel megismerkedhet a közönség.

A tárlatot április 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Horváth Lívia

-hirdetés- -hirdetés-