Német csapatok érkeztek Jánossomorjára – ismét nálunk edzőtáborozott a németországi Ulm baseballklubja. Idén először a felnőttek mellett az utánpótlás csapatok is játszhattak egymás ellen. A találkozók azonban kevésbé a felkészülésről, inkább a barátságról szóltak.

 

Német és magyar játékosok néztek farkasszemet egymással pénteken a jánososmorjai baseballpályán. A csirkefogó sólymok látványa nem is annyira szokatlan errefelé, hiszen az Ulmi Falcons csapata 2002 óta a Rascals otthonában tölti a húsvéti ünnepeket, edzőtáborban.

Korábban Szentendrére jártak, de a rövidebb utazás miatt akkor Jánossomorját próbálták ki. Meg is tetszett nekik a város, mint mondják, nagyon jól érzik itt magukat, és a helyi játékosokkal is jó kapcsolatot sikerült kiépíteni. – mindezt már Oberst György mondja. A név alapján elsőre nem gondolnánk, hogy ő nem a magyar, hanem a német gárda magyar származású edzője.

Az Ulm Falcons nagy klub, közel 10 játékossal és hat csapattal. Köztük két férfi, utánpótlás, de még női gárdát is találunk. Idén először a fiatalok is megmérkőzhettek egymással Jánossomorján, de a nagyoknak is hasznos volt a pénteki közös edzés, egy más játékstílust képviselő ellenféllel.

Vasárnap a nemrég szintén nálunk járt pozsonyi baseballcsapatot fogadják az ulmiak, a jánossomorjai pályán. A mieink ugyanis a hétvégén már Óbudán kezdik a bajnokságot, így csak egy napot tudtak közösen edzeni a játékosok.

A németek már csak azt remélik, előbb-utóbb a magyaroknak is sikerült náluk vendégeskedni.

HT
-hirdetés- -hirdetés-