Saját szemükkel láthatták a szentpéteri ovisok, mi, és hogyan is készül a kavicsból a Leier üzemben. A lurkókat Bertalan Árpád igazgató kalauzolta, és kis ajándékot is átadott az óvodának.

Csütörtök délelőtt látogattak el a Leier Hungária Kft. jánossomorjai betonüzemébe a szentpéteri nagycsoportosok, hogy megnézzék, hogyan is készülnek a különböző betonelemek, térkövek. Persze a kicsik távol maradtak a veszélyes gépektől, a parkolóban felállított asztaloknál mutatta be, számukra is érthetően és érdekesen, a munka részeit Bertalan Árpád igazgató. Az ovisok megismerkedtek a beton alapanyagával, az üzemben használatos különböző méretű és formájú kavicsfajtákkal és a cementtel. Az előre kikészített alapanyagok felhasználásával beton készült, ami aztán műanyag formába került, így bemutatva a betontermékek elkészítésének módját. Ezt követően egy másik asztalnál „töréspróbára” került sor. Az ovisok nagy lelkesedéssel próbáltak széttörni egy frissen gyártott, majd utána egy már megszilárdult térburkoló elemet.

Az üzem előtt található mintabemutató területén tett rövid sétát követően az irodaépület mintakertjében tízórai várta a gyerekeket. A kakaó és kalács után a kicsik nagy örömmel fogadták a Leier cég ajándékát, egy billenős autót és homokozó szettet, amikkel az óvoda udvarán akár el is játszhatják a gyárban látott érdekességeket.

Munkatársunktól

-hirdetés- -hirdetés-