1400 tombolajegy kelt el szombat este a művelődési házban rendezett katolikus bálon. A több mint 100 ajándéktárgyból befolyt összeget idén is, mint minden évben a hittan könyvek megvásárlására és ezzel a hittanos gyermekek szüleinek segítésére fordítják.

A helyiek mellett messzebb lakókat is csábított a katolikus bál. Sőt, az 1400 elkelt tombolajegyből is sokat vásároltak. A több mint 100 ajándéktárgyból befolyt összeget idén is, mint minden évben a hittan oktatáshoz szükséges tankönyvek megvásárlására fordítják.

Czank Vilmos címzetes kanonok-plébános elmondta: – „Valószínűleg átérzik az emberek, hogy ezzel tudnak segíteni különösen a nehéz anyagi körülmények között élő szülőknek. Az sem mellékes, hogy a bállal a templomba járó ember is meg tudja mutatni, hogy ő is tudja jól érezni magát.”

Az egyházközség reméli, a bál vidám hangulata miatt egyre többen vesznek részt a rendezvényen. A fiatalokat is szeretnék megszólítani a szervezők A bálnak a résztvevők szerint közösség összekovácsoló szerepe van. A több mint száz vendéget fogadó rendezvény a mosonmagyaróvári Harmónia Rézfúvós Kvintett koncertjével kezdődött, majd Luka Jánosné, Lengyelné Mátyás Marianna és Fáczánné Fördős Mária versekkel, viccekkel alapozta meg a jó hangulatot. Az este többi részében pedig Dravetzkyné Stumpf Erika és Dravetzky István zenéje táncoltatta meg a bálozókat.

Annak ellenére, hogy nem sikerültek azok az újítások, amiket terveztek az elmúlt években, jól sikerült az egyházközség 2009-es éve. A szentjánosi templom belső tatarozása indult volna el, de az engedélyeztetési folyamat elhúzódott. A már rossz állapotban lévő belső festést is meg szeretnék menteni, azután pedig az orgonát újítanák fel.

Horváth Lívia

-hirdetés- -hirdetés-