Eddigi legjobb eredményével a hatodik helyen végzett a JSE a hétvégéi, 8. Alcufer Kupán. A teremlabdarúgó tornát, sokadik diadalát aratva a Gyirmót csapata nyerte, a második helyet, meglepetésre, a bajnokságban előttünk álló Győrszemere szerezte meg. A jánosiak színvonalas játékkal, kemény csatákkal állták meg a helyüket. A torna legjobb játékos címet is a JSE labdarúgója, Ékes József vehette át. Mindez jó előjel a most induló alapozó időszakhoz.

A megyei sajtó is kellemes színfoltként jellemezte a JSE játékát a január 23-24-én, hétvégén zajlott, győri rendezvényen, ami egyben az 5. Horváth Ferenc-emléktorna is volt. A 16 csapat négy csoportban vívott a továbbjutásért szombaton, majd játszott osztályozót vasárnap. A kupasorozat legalacsonyabb osztályú résztvevői a megye I-es csapatok voltak, így meglepetés volt a megyei bajnokság két éllovasának jó szereplése. A csoportban a  mieink nehéz ütközetet vívtak az NB II-es ETO B-vel, akik nem tudták legyűrni a fiainkat, döntetlennel zárták a találkozót. A győriek csak jobb gólkülönbségük miatt előzték meg a JSE-t, és végeztek csoportelsőként. Mint azt Király József edző elmondta, a harmadik helyért is játszhattak volna, ám Koroncó ellen, 2-1-es vezetésnél 15 másodperccel a vége előtt még könnyelműen támadást indított a jánosi csapat, a kontrából pedig egyenlített az ellenfél.

Elismerés a JSE-nek

A döntőbe – az ugyancsak veretlen, és a Koroncón túljutó Lipótot legyőzve – a Gyirmót jutott, akinek meglepetésre a Győrszemerével kellett megütköznie. Ez sikerült is, 3-0-ra végződött a döntő. A mieink az ötödik-hatodik helyért játszottak a szlovákiai magyar Ekel csapatával, de 5-2-re kikaptak. A csapat történetének ez a legjobb Alcufer Kupa szereplése, korábban nem jutottunk a legjobb nyolc közé sem. Idén ez olyan, magasabb osztályban játszó csapatokkal nem történt meg, mint az MTE 1904, az Ajka, a Csorna vagy az SVSE. Király József elmondta, rendkívül büszkék az eredményre, de elhamarkodott lenne bármilyen következtetést levonni mindebből a hamarosan induló bajnokságra nézve. – „A kispályás foci egészen más, mint a nagypályás. Nem akartunk nagy eredményt elérni, csupán az volt a célunk, hogy ne legyen sérülés, méltón helyt tudjunk állni, kultúrált, sportemberhez méltó futballal. Egy jó edzésnek tekintették a srácok is a hétvégét, de örülök neki, hogy ilyen jól sikerült. Az azonban biztos, sokan felfigyeltek a jánossomorjai csapatra, sok pozitív elismerést kaptunk nálunk feljebb játszó csapatok szakmai vezetéséből is.” Az edző kiemelte Ékes József teljesítményét is, hozzátéve, hogy a kiváló eredmény eléréséhez igazán jó hátteret kapott a társaktól.

Egység végre

-„Számomra azonban az a legfontosabb ebben az eredményben, hogy egységgé, igazi közösséggé formálódott a gárda, és ez már a játékban is megmutatkozott. Mindenki lelkesen jött el a két napos kupára, családi programokat mondtak le, és egymásért is dolgoznak. Jó példa erre Bella Kristóf, aki végig nagyszerűen védett a tornán, úgy, hogy megbeszéltük, a tavaszi idényben már nem ő lesz a csapat cserekapusa. Kristóf inkább a kispályás foci felé orientálódik, de ha a szabályok megengedik, megtartjuk az igazolását, és tartalékként fontos segítséget jelenthet a csapatnak. Most is lelkesen vállalta a hétvégi tornát.” Bella helyére a mosonszolnoki Gyurics Dánielt igazolta a JSE, ő lesz az ifi állandó és a felnőtt csapat cserekapusa.

Indul az alapozás

A változásokról valóban ideje beszélni, hiszen a héten megkezdődött az alapozás, heti három edzéssel. Az átigazolási időszak február 26-ig tart, ám személyi változásokról már most tudunk. A távozók között igazi vezéráldozatnak tűnik Kopf Péter, a védelem biztos alapja, aki híreink szerint Ausztriában folytatja. Helyére, a középső védő posztjára hamarosan új játékost igazol az egyesület. Biztos érkező viszont Hegedűs Attila, aki tavasszal még a Lébény csapatkapitányaként lépett pályára.

A felkészülési mérkőzések terve is elkészült. Szerdán és szombaton, kora délután vagy este, villanyfénynél mérkőznek majd a gárdák. Február 6-án (14h) Kóny csapatát fogadják a mieink, 10-én (18h) Bezenye lesz a vendég. Február 13-án (14h) Lipóton lépnek gyepre a fiúk, 17-én (18.30) pedig a csornaiak teszik ugyanezt nálunk. 20-án (14h) Mosonszentmiklóst fogadjuk, 24-én (18.00) az MTE 1904 csapatát. 27-én (14h) a soproni SVSE látja vendégül a mieinket. Az első sípszó várhatóan március 7-én szólít fel a tavaszi bajnokság első fordulójának kezdőrúgására – ha az időjárás is úgy akarja. (Az időpontokban még történhet változás, a JSE kéri a szurkolókat, figyeljék a hirdetést, tájékoztatást!)

Az Alcufer Kupa végeredménye

1. Gyirmót
2. Győrszemere
3. Lipót
4. Koroncó
5. Ekel
6. Jánossomorja
7. ETO B
8. Lébény
9. Csorna
10. MTE 1094.

Különdíjak:
Gólkirály: Laki Balázs (Gyirmót)
Legjobb játékos: Ékes József (Jánossomorja)
Legjobb kapus: Dold Krisztián (Koroncó)
A torna felfedezettje: Gorza Péter (Győrszemere)
Fair play díj: Győri ETO B
A gyirmóti részönkormányzat díját Ekel csapata kapta.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-