Idén a körzeti általános iskola magyar-történelem tanárának, Herman Antalnak adták át a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat. A pedagógus nem városunk lakója, mégis aktív annak kulturális életében. Az elismerést ünnepélyes keretek között péntek este a művelődési ház kistermében vehette át a díjazott.

A magyar és történelem szakos tanár közéleti tevékenységéért kapta a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat. Ezzel a kitüntetéssel nem csak Herman Antal, hanem minden olyan ember munkáját elismeri a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány, akik nem városunk lakói, mégis sokat tesznek annak kulturális életéért.

Köszönet mindenkinek

A díjat színvonalas műsor keretében adta át a Közalapítvány egyik tagja, Hauptmann Tamás. Elmondta, ez a nap Jánossomorján nem csak az országos kultúra ünnepe, hanem a városé is. Jó alkalom, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik tartalmas programokkal töltik meg az évet. Ennek jó példája a most megjelent, 2010-es évre szóló városi programfüzet is. A 2005 novemberében alapított elismerést először 2006-ban nyújtották át, azóta minden év január 22.-én jutalmaznak egy olyan személyt, akinek meghatározó szerepe van Jánossomorja életében.

Hangyaszorgalom

Herman Antal pedagógus 1960-ban született Ivánon, jelenleg Csornán lakik. Városunkban 2006 óta oktat, ez alatt az idő alatt rengetek kulturális program szervezője és szereplője. Iskolai és városi ünnepi műsorok, ünnepi beszédek, kiállítás megnyitók, könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, helytörténeti tanulmányok kötődnek nevéhez. Szeret Jánossomorján tevékenykedni, mint az ünnepségen elmondta az itt töltött négy éve alatt több elismerést kapott, mind az iskola vezetőségétől, mind pedig a várostól, mint korábbi pályája során.

Televíziónknak elmondta, bár sok mindent tett az elmúlt négy évben, ez az ő értékrendje szerint még nem jogosítja fel egy ilyen nívós elismerésre, de köszöni mindazoknak, akik erre érdemesnek találták.  Mint mondta, mindig is hangyaszorgalmú ember volt, de azért  is tevékeny a helyi közéletben, mert jól érzi magát Jánossomorján és a munkahelyén. – ” Édesapám is mindig arra tanított, hogy bárhova kerülsz is fiam, becsüld meg magad.”  A jövőben is szeretné folytatni a helytörténeti kutatásokat.

Színvonalas műsor

A péntek esti műsoron fellépett a Canto Excolo Kamarakórus, akik a Himnusszal nyitották az ünnepélyt, majd népdalokat hallhattunk tőlük. A Boloct Színtársulat előadásában a népdalok és a magyar nyelv fontosságára hívták fel a figyelmet versekkel, énekekkel. Majd Prátser Krisztián és Társai gondoskodtak a jó hangulatról rövid zenés műsorukkal.

Nemes Csaba, az önkormányzat Kulturális, Oktatási és Sport Bizottságának elnöke mondott köszöntő beszédet, melyben kitért arra is, hogy sokaknak nem ünnep a mai nap, mert távol maradnak a minőségi kultúrától, ráadásul a televízió  sok műsora is rosszra tanítja a gyermekeket, felnőtteket; kulturálatlan beszédre, viselkedésre. Az ünnepség után állófogadás várta a jelenlévőket a kisterem melletti galéria teremben.

1989-től január 22. a magyar kultúra ünnepnapja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunk, a Himnusz megírását.

Horváth Lívia

-hirdetés- -hirdetés-