Bőven akadt mesélnivalója annak a helyi öt idős németajkúnak, akiket egy akcióindító, első beszélgetésre hívott össze a frissen alakult helyi kutatócsoport – akik már az első öt percben több hagyományos helyi táncra bukkantak a beszámolókban.
A gyűjtést a helyi Tititá néptánccsoport vezetője, Molnár Tamás kezdeményezte, hogy felkutassa a helyben járt táncokat. Segítségül hívta Palenik Józsefnéprajzkutatót, koreográfust, a Mosonmagyaróvári Lajta Hagyományőrző Egyesület vezetőjét.
Céljuk, hogy a helyi tánchagyományok megőrizhetők, megtaníthatók legyenek a fiatal táncosoknak, bemutathassák őket akár a helyi színpadokon is. Eddig is láthattunk német táncokat a jánossomorjai színpadokon, nem csak a Tititától, de távolabbról érkezett csoportoktól is, azok Sopron környékéről, vagy messzebbről származtak. Márpedig a tájegységek között is sok különbség lehet, megesett, hogy egy-egy faluban teljesen más tánchagyományok alakultak ki.
Palenik József elmondta, az első alkalommal az év ünnepein mentek végig, ehhez kötődő hagyományokat kutatva. – „Sok felújítható emlék jött elő, nagy ígéret ez. Már most látszik, hogy óriási, feldolgozatlan anyag rejlik még az emberekben, amit mindenképpen meg kell menteni. Magyarország számára is értékes, hogy ezek a dolgok felszínre kerüljenek.” Most főként az ünnepkörökről volt szó, de hamarosan egy andaui harmonikás zenész segítségével elevenítenék fel a régi dalokat, az idősek pedig a táncokat.
A táncosok azonban nem állnak meg a tánchagyományoknál, hiszen azok összefüggnek a szokásokkal, ünnepekkel, de néha még a konyhaművészettel is. Így minden helyi régi szokást gyűjtenek. Bár a település felvállalja sváb múltját, a második világháború és a kitelepítés előtt élő hagyományokról viszonylag keveset tudunk.
Az akcióban a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat is partner. Mint azt Wally János elnök elmondta, eddig is szerették volna interjúkban felgyűjteni ezt az évek során gyorsan kivesző anyagot, de nem jutott rá idejük. Most örömmel álltak e kezdeményezés mellé.
Mint Palenik József elmondta, fontos lenne bevonni sok embert, fiatalt, akik sorra járnák az időseket, elbeszélgetnének velük a régi időkről, szokásokról, és rögzítenék az elmondottakat. Nagy hiányosság, hogy eddig ezt átfogóan nem gyűjtötték a településen. Szinte az egész országra jellemző ez a helyzet, hogy későn kezdik el a hagyományok átmentését. A Kodály-Bartók tanítványok legtöbbje mellőzte a gyűjtő körutakat és inkább a koncerttermekre, zeneiskolákra koncentrált sajnos. Bár az ilyen fajta gyűjtéssel mindig az utolsó pillanatban vagyunk, de hála istennek az több évig tart.
Lényeges lenne megvizsgálni a környező falvak hagyományait is, tette hozzá a kutató. Kiderült itt például, hogy a péteriek a szolnokiakkal jól együtt voltak, ez esetleg a szokások egyformaságában is megmutatkozhat. A környező falvakat felmérve válhat el, hogy egy egyedi szokásról, területről van-e szó, vagy a szomszédsággal együtt valamiféle egységet képez az adott kultúrkör, önálló régió, vagy sem.
Pár hagyomány
Paleink József elmondta, korábban, az Magyar Tudományos Akadémia egy néptánc-felvételén eddig értetlenül nézte sok szakember, hogy a mosonszentpéteri legények miért táncoltak kónyi verbunkot. Most derült ki, hogy az onnan betelepülő jópár család hozta ide, és terjesztette el ezt a táncot. – „De érdekes például, hogy megkérdeztem a vendégeinktől, jártak-e névnapot köszönteni régen. Azt mondták, nem, de volt egy bolond a faluban, az járt egyedül. Nos tudni kell, hogy az elhalóban lévő hagyományokat általában a falu bolondjai őrzik meg legtovább. Amikor már senki nem tartja azokat, ők még csinálják, megszokásból, akár 20 évvel tovább is. Ebből kiderült, hogy régebben Szentpéteren is szokás lehetett, hogy járnak az emberek egymáshoz névnapot köszönteni.”
A gyűjtők nem jutottak el mindenhová, de szeretnének. Ezért is kérnek mindenkit, akár német, akár magyar, akár betelepülő, vagy őslakos leszármazott, ha bármilyen kisebb-nagyobb emléke van a régi szokásokról, hagyományokról, a tánctól az ételreceptig, keresse meg a gyűjtőket!
Hauptmann Tamás
