Talpra állt a Rascals. Feledtetve a tavalyi gyengébb szereplést, idén sikeresen zárta az évet a jánossomorjai baseball csapat. A 9-12 év közötti juvenális korosztály megnyerte az idei bajnokságot is.
A kicsik nagyot vállaltak 2009-ben.: A tavalyi egy korosztály helyett ugyanis a legkisebbeknek újabb bajnokságot nyitott a hazai szövetség. Ebben a Rascals már csapatot is indíthatott, hála a kiváló utánpótlásképzésnek és egy sikeres pályázatnak, amin sportszerekhez jutottak. Igaz idén még csak három csapat indult ebben az új versenyben, ám a mieink veretlenül zártak. A kupát és érmeket az évzárón osztották ki.
E játékosok tavaly a 15 évesek között játszottak, ezért idén a maguk korosztálya ellen „gyerekjáték” volt a győzelem – mondta el Fekete Csaba elnök, a kicsik edzője. A korosztály legjobb játékosának Diós Istvánt választották.
Bár a nehéz nemzetközi Interligában még nem sikerült a bravúr, a hazai bajnokságot, akárcsak tavaly, ismét negyedikként zárták a nagyok. Idén azonban már szoros mérkőzéseket vívtak a legjobbakkal is. Egy évvel ezelőtt a motiválatlanság leküzdését tűzték ki célul a csapat, úgy látszik, sikerrel.
Az évzárón a különböző posztokon legjobb teljesítményt nyújtó játékosokat díjazták. A gárda egyetlen home run ütéséért Printz Ákos vehette át az elismerést, a legjobb dobójátékos Nagy Krisztián, a legjobb támadó Jánó András lett. Radványi Tamás pedig nemcsak a legjobb védő, de az év felnőtt játékosnak járó címet is átvehette.
2009-ben már önálló egyesületként működött a baseballcsapat, ami korábban a helyi sportegyesület szakosztálya volt. Ez átláthatóbb gazdálkodást és stabilabb anyagi helyzetet jelentett már az első évben is a társaságnak. Idén 1.200 ezer forint támogatást kaptak az önkormányzattól, más szponzor egyelőre nem jelentkezett a csapat háza táján.
HT – HL


