Jánossomorja Város díszpolgári címét, a kitüntetés történetének első díjazottjaként, 2004-ben vehette át. (A rendszerváltás utáni években az akkori településvezetés már egy hasonló, akkor egyediként átadott, hasonló címmel is elismerte munkáját.) Karvezetői munkájáért a Landeskapellemeister – kitüntetést is megkapta a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsától.
Életrajza
Schmidt Márton 1925. március 22-én született Mosonszentjánoson. Édesapja helyi földműves gazda volt, ám a település közéletében ő is aktív szerepet vállalt. A család megmenekült a kitelepítéstől, vélhetően azért, mert édesapja magyar szellemiségű, önmagát magyarnak valló volt.
“1925. március 22-én születtem Mosonszentjánoson. Édesapám akkoriban a hazánkat sújtó Trianoni béke utáni politikai és gazdasági időkben próbálta a család életszínvonalát az általános szinten tartani. Ő az első világháború idején, mint hagyományos önkéntes a Pozsonyi kaszárnyában szolgált, mint fiatal hadnagy osztagparancsnok került a háborúba. Ez egy fogatolt alakulat volt, ahol osztrákok, csehek, és magyarok közösen szolgáltak. Ő, mint magyar tartalékos tiszt népszámláláskor magyarnak vallotta magát, amit 1945-ben az akkori szervek nem vettek figyelembe és minket az ő távollétében kitelepítettek. A gazdaság élő és holt felszerelését át kellett adni. Mi anyámmal és testvéremmel, nagyanyánkkal apám szüleinél, Domb utca 2-ben leltünk otthonra.” *
“A kitelepítést 1945. szeptember 29-én éltük meg, amikor még mindenki a házában várta az idő folyását. Mi is szemléltük a jánosiaknak a házból való kizárását. 1946-ban mi nem kerültünk a kitelepítési listára, nem volt lelki erőm a vasútállomásra kimenni végig nézni az ottani bevagonírozást, ami egybe esett a húsvéti ünnepekkel.”
“1946 májusában visszaköltöztünk a házunkba, ott volt a Juli nevű tehenünk, és még egy üsző és borjú. A földet a pusztasomorjai HANGYA traktorral szántottuk meg és kölcsön lófogattal vetettünk. 1948 decemberében haza jött édesapám az orosz fogságból és így gazdálkodtunk.”
Schmidt Márton az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd magyar iskolában, a kőszegi gimnáziumban érettségizett.
“1948. március 15-én nagy ünnepély volt a faluban, a szabadságharc 100 éves évfordulója alkalmából, amikor az akkori tűzoltóságnak volt zenekara, és egy cigányprímásra bízták az oktatást. A meglévő hangszereken, amit a káplán úr tudott előadni, alkalmi fúvószenekar játszott /kotta nélkül/, amiben játszani tudó fúvósok voltak. Itt meg kell említeni olyan tagokat, mint a Brontmerek, Kovács klarinétost, öcsémet Istvánt, a péteri Bíró bácsit, Schuzondteri dobost, amikor a Hármashalomnál a helybeli Határőrség díszlépéssel tisztelegett , és a zenekara Blaha Lujza indulót játszotta. A próbákra már én is jártam az Iparos utcai házba, Kovács klarinétos, valamikori miskolci bányászzenész otthonába. Így készültünk megünnepelni a 100 éves március 15-ét.”
Ezután édesapja gazdaságában dolgozott, majd beiratkozott a győri tanítóképző dolgozók iskolájába, ahol 1950-ben tanítói képesítést szerezett. A tanévet Kisbaráton (ma Győrújbarát) kezdte, de 1959-ben hazakerült – feleségével és kislányával együtt.
“…beiratkoztam a győri tanítóképző Dolgozók iskolájába, ahol tanítói képesítést szereztem. 1950 még csépeltünk, mikor édesapám büszke örömmel közölte, hogy tanítóvá kineveztek Győrszentmártonba. De azt a következő napon helyesbítették úgy, hogy a tanévet Kisbaráton kezdem. 1959-ben hazakerültem feleségemmel és kislányommal együtt. Itthon az úttörő harsona zenekart tanítottam, amivel híresek lettünk a megyében.”
“A községben Kovács Antal párttitkár a helyi sikereken okulva arra az elhatározásra jutott, hogy ezek a tanulók, ha már szépen tudnak fújni a kocsmában, akkor ezek tanuljanak meg billentyűs hangszereken is. Így úttörő-iskolai keretben kaptunk, vásároltunk felújított használt „b” hangolású trombitákat, és egy tenorkürtöt. 9 tanuló tudott kotta után játszani, akiket be tudtunk sorolni a felnőttek köze, minden nehézség nélkül. Akkor már felnőtt tanítványaim is voltak. Ők még gyermekkorukban tanultak szülőfalujukban a tanító úrtól hegedülni. (A 90-es évek elején két évig hegedűt oktattam a helyi zeneiskolában.) Így csak összejött egy fúvós-zenekar. Köszönhetjük a helybeli vezető egyéniségeknek a hozzáállását. Ahol érettségiig játszottam, tanultam – mert a zenekarban is kell tanulni.”
– “A helyi művelődésszervezők között fontos szerepet foglal el – mondja Lőrincz György a Balassi Bálint Művelődési Ház igazgatója. – Marci bácsi 1962-től 1969-ig a helyi művelődési ház igazgatója volt, amely regnálása alatt épült újjá. Már ekkor szorgalmazta, hogy önálló, főállású művelődési ház igazgatót alkalmazzon a települési tanács, mert ezt a helyi kulturális élet megkívánja – de egészen 1972-ig e munkát tanítók végezték másodállásban. Ez fontos felismerés, és sokat tett hozzá a város kultúrális életéhez.” Énekelt a nagy sikerű Pedagógus-ÁFÉSZ Vegyeskarban is. A helytörténeti kutatásokhoz sokat tett hozzá, de már szinte a településképhez tartózó volt, hogy a város főutcáján sétálva is meghallgathatták Marci bácsi egy-egy érdekes történetét az arra járó lakók.
Temetése 2009. november 18-án 15 órakor lesz a mosonszentjánosi temetőben. Engesztelő szentmiséjét 14.15 órakor tartják Mosonszentjánoson, a római katolikus egyház szertartása szerint.
*A dőlt betűvel jelölt részek:
Szemelvények Schmidt Márton önéletrajzából – Jánossomorja, 2007. február 14.
HT
