Elfeledett hőforrás, Habsburg vadászház, óriási csordák nyomai: Az egykor virágzó hansági tanyavilág körbekerekezésével zárult le az emlékév örökségtúra-sorozata. A kirándulások célja az volt, hogy a könyvek helyett tapasztalatokból kaphassanak képet az érdeklődők a település gazdag múltjáról. 21...
Kategória - Hírek
Rendhagyó Gólyabált rendezett a Diákönkormányzat. A felsőssé avatott ötödikesek többek között azt is bemutatták, milyennek látják városunkat, miért jó vagy nem jó itt élni. Az emlékévhez kapcsolódó műsorszámon kívül azonban jutott hely a mókának is – még az osztályfőnökök is táncra perdültek! 1431...
Október elsejétől Jánossomorja közterületein is tilos az alkoholfogyasztás. A testület ezzel az utcai üvegtöréseket és rongálásokat akarja megakadályozni. A közterületek védelmében tevékenykedik majd a településőr is, a város ugyanis ezt a szolgálatot is bevezeti. Ezentúl tilos az utcai...
Ismét elégtelent kaptak a képviselők a polgármestertől a városi rendezvényeken való részvételből. Mindösszesen ugyanis hárman jelentek meg az emlékévet köszöntő Városi Napok nyitó taktusán, a Mosonszentjánosi Kódex bemutatásán. A szervezőknek azonban köszönetét fejezte ki a városvezetés. A szerdai...
A betelepülők egyre növekvő száma dolgoztatta meg idén leginkább a helyi rendőröket: Fontos feladat kiszűrni a gyanús, bűnöző elemeket az ide érkező munkavállalók közül. A szerdai testületi ülésen elhangzott rendőrségi beszámolóból kitűnik: tavalyhoz képest jelentősen megnőtt a lopások és betörések...
Jó példa a Jánossomorja és Andau közötti együttműködés a határokon át való közlekedést tekintve. Ez hangzott el azon a keddi, bécsi egyeztetésen, ahol a magyar nagykövetség a környék határtelepüléseivel egyeztetett, felkészülve a közelgő magyar-osztrák kormányülésre. A város továbblépéseket is...
Már látszanak –beigazolódni is– a második félév adóbevételei Jánossomorján. A 2009 év első félévében 437 millió forint folyt be a városkasszába, a másodikban pedig 438 millió. Ezzel megnyílt az út a helyi egyesületek támogatásának második részlete előtt is, amit a beérkező anyagiaktól tett függővé...