A szerdai testületi ülésén a polgármester kiemelten megköszönte az emlékév csúcspontjának számító Városi Napok megszervezését és minden közreműködő segítségét. Mint Dr. Kurunczi Károly a testületi ülésen elmondta, a város 800 éves évfordulójához méltó volt Jánossomorja városának eddigi leghosszabb, öt napos ünnepe. A polgármester azonban a kritikákat sem hallgatta el. Elsőként ecsetelte a városi emlékév nyitó rendezvényének, a jubileumi dokumentum-kiállításnak jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a felbecsülhetetlen és egyedülálló Mosonszentjánosi Kódex és a ritkaságszámba menő, különleges egyéb dokumentumok kiállításával bepillantást nyerhettünk e három település múltjának hihetetlen értékeibe. Felháborodottságának adott hangot azonban, hogy ezen a várostörténeti jelentőségű rendezvényen mindössze három önkormányzati képviselő tette tiszteletét, és csupán egy jelezte, hogy más irányú elfoglaltsága miatt sajnos nem tud jelen lenni. Utalt rá, hogy a hasonló rendezvényekről való távolmaradás nem méltó a képviselői viselkedéshez. Hozzátette, hogy régi problémáról van szó újra, hiszen már több alkalommal elhangzott az üléseken: a képviselők többsége elmarad a városi rendezvényekről.
Hauptmann Tamás