A bécsi magyar nagykövetség a hamarosan sorra kerülő közös osztrák-magyar kormányülésre való felkészülés miatt hívta össze a környék határtelepüléseinek képviselőit kedden, az osztrák fővárosban. A megbeszélésen – Fertőrákos, Zsira, Jánossomorja, Ólmod és Ágfalva – polgármesterei mellett részt vett Balogh József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés több képviselője is.
Itt főként a határon át vezető utak forgalomkorlátozásai kerültek szóba, melyek sok helyen a 2007-es Schengeni határnyitás óta fennállnak. Több behajtani tilos táblát azóta eltávolítottak, ilyen a Fertőrákos és Szentmargitbányai közötti szakasz, de a Fertőrákos és Mörbisch közötti összeköttetésről is megkezdődtek az egyeztetések. A különböző forgalomkorlátozásokról azonban még van mit tárgyalni, hiszen ezek az intézkedések ellentmondanak az Uniós szabad mozgást rögzítő jogoknak. Ennek ellenére az ausztriai települések sok helyen a megnövekedő átmenő-forgalomtól tartva tettek ki korlátozó táblákat.
Autók és kerékpárok
Jánossomorja részéről e téren természetesen nem merült fel probléma, mondta televíziónknak Dr. Kurunczi Károly polgármester, azonban más területen mi is tettünk javaslatokat, ami remélhetőleg a közös kormányülésen is az asztalra került.
De a jánossomorjai küldöttség porondon tartaná például egy Andau és Jánossomorja közötti kerékpárút létrehozását is, amire pályázati úton szeretnénk, szerettünk volna már korábban is forráshoz jutni. Így egy 25 kilométeres összeköttetést hozhatnánk létre Mosonmagyaróvárral, és a szigetközi turistautakkal. Ezen indítványunkat a megyei közgyűlés jelen lévő képviselői is támogatták – tette hozzá a polgármester.
Válaszok a testületi ülésen
A szerdai testületi ülés után e kérdéseiben is tisztábban láthatott a város. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr–Moson–Sopron Megyei Igazgatóságának osztályvezetője Wimmer József tartott beszámolót a város úthálózatának állapotáról és fejlesztéséről.
A kerékpárút pályázatán előnyös lehet a most 8507-es számú út három számjegyűvé nyilvánítása, amit azonban – sok más feladattal együtt – nem a Közútkezelő végez, hanem egy másik szervezet, így a Közút Zrt.-n keresztül a Közlekedésfejlesztő Koordinációs hivatalhoz kell fordulnia a városnak. Hozzátette azonban, hogy a 86-os főút most induló burkolat-megerősítésének terveiben nemrég még szerepelt a kerékpárút létesítése is, azonban már ezek eltűntek. „Kerékpárútból egy centit sem fognak építeni” e projekt alatt, ecsetelte a valóságot az osztályvezető. Ezzel mintegy érzékeltette is a város kerékpárút-építési terveinek esélyeit.
Úttalan utakon
Az osztályvezető az ülésen elemezte a városban és környékén fekvő főutak állapotát, de ott sem adott több okot a vidámságra a testületnek. A belterületi főutak – leszámítva a nemrég felújított szakaszokat -, a Várbalogra és Hanságfalvára vezető szakaszok és természetesen a 86-os út is a lehető legrosszabb állapotban vannak. Felújítás azonban, a 86-os 2011-ben tervezett befejezésén kívül nincs tervben, kivétel az Andau felé vezető út két szakaszának 2011-re előjegyzett felújítása, e projekt azonban már most csúszásban van. A 86-os felújítása már megindult, a tényleges munkákat azonban csak tavasszal kezdik. Akkor két irányból, Csornáról és Mosonmagyaróvárról indulva berregnek fel a gépek. Wimmer József hozzátette, e főút túlterhelése óriási, a vizsgálatok szerint mára már 16-19 centiméter hiányzik a főút vastagságából.
Hauptmann Tamás