Öt jánossomorjai játékos játszott a magyar baseball válogatottban július 11-12-én Karlovacban, a horvát válogatott elleni barátságos mérkőzésen. Bár kitűzött céljukat, a legalább egy győztes meccset nem sikerült teljesítenie a csapatnak, így is szépen szerepeltek a szeptemberi világbajnokságra készülő Horvátország ellen.

Az első mérkőzésen sokáig vezetett a magyar válogatott, de a nyolcadik játékrész elején fordítottak a horvátok, és végül 5-4-es végeredmény mellett a szomszéd ország válogatottja nyert. A második meccsen viszont a mieink szépítettek a nyerésre álló horvát csapat ellen, külön érdem, hogy válogatottunk mindkét pontját a Jánossomorja Rascals két játékosa, Varsics Tamás és Radványi Tamás szerezték. Varsics mellett egyébként a szintén ebben a szezonban válogatott keretbe került Kiss Szabolcs is szépen teljesített az amerikai ’minor league’-ből (másodosztály) szerződtetett dobó ellen. A végén azonban 4-2-re alul maradtak a mieink.
Jelentős eredmény azonban, hogy mind az öt helyi játékos pályára léphetett, közülük négyen – Jánó András, Kiss Szabolcs, Radványi Tamás, Varsics Tamás – pedig mindkét mérkőzésen a kezdő csapatban vonult pályára. A már többször is válogatott dobójátékost, Nagy Krisztiánt csak a kilencedik játékrészekben cserélték be.
„Nagyon jó körülmények között voltunk, jó minőségű pályán játszottunk, a horvátok nagyon kedvesek voltak. – mondta Kiss Szabolcs – Szerettük is volna visszahívni őket, de mi augusztusban a Duna Kupán játszunk, szeptemberben pedig a világbajnokság miatt ők nem érnek rá.”
Az A-csoportos horvát válogatott egy hetes edzőtábor után érkezett a barátságos mérkőzésre, szeptemberben pedig Zágrábban Japánnal, Nagy Britanniával és Venezuelával egy csoportban játszanak a világbajnokságon. A magyar csapat legközelebbi tétmérkőzése pedig a Duna Kupa lesz, amit augusztusban, Bécsben tartanak, és hazánk mellett Ausztria és Szlovákia vesznek részt rajta. A válogatottaknak egyébként kevés játéklehetőségük van, ezeket a horvátországi meccseket is azért szervezték, mert a 2011-es Európa bajnokságig hivatalosan nem rendeznek tornát az országok legjobbjainak.

Az ifjúsági válogatottba négy játékost hívtak be a Rascalsból. Városunkat Draganits PéterFelsővári GergelyHorváth Krisztián és Radványi Tamás képviseli az egy hetes tornán július 22-től Csehországban. Őket a Zalabai Zsolt (Óbuda) mellett a szintén helyi csapatban játszó Fekete Balázs kíséri, aki az ifjúsági válogatott segédedzője.

A szombati bajnoki mérkőzésen 12-10-re kapott ki a Jánossomorja Rascals a Szentendre Sleepwalkers csapatától, így a Nemzeti Bajnokság harmadik helyén állnak jelenleg. Az alapszakaszból egy meccsük maradt hátra, a Nagykanizsa Ants elleni, eső miatt félbeszakadt mérkőzést kell pótolniuk. Augusztustól pedig már a Magyar Kupa selejtezői és döntői következnek, hogy szeptemberben indulhasson a rájátszás szakasz.

Iván-Varga Veronika

-hirdetés- -hirdetés-