-hirdetés- -hirdetés-
Rendhagyó módon, lovaskocsin indult az emlékév programjához tartozó tematikus örökségtúra júniusi kirándulása, amelyen szakrális emlékeket keresték fel az érdeklődők szombat délelőtt. A hit szimbólumai elnevezésű programon tizenegy, városon belüli helyszínnél állt meg a kocsi.

A kocsitúra résztvevői felkeresték az egykori szentpéteri temető helyét jelző útszéli keresztet, amelynek most csak a talpazata látható, hiszen épp restaurálják. Ez is egyike annak a három egyházi emléknek, amely felújításához a lakosság műemlékjegyekkel hozzájárulhatott. Ide tartozik még a Dózsa György úti kereszt és a régi szentjánosi temető kápolnája is, amiket szintén megtekintettek a szombati kiránduláson.

Az egykori Kápolna út régen zarándokútként szolgált. Az itt álló oszlop eredeti kinézetének nincs írásos nyoma, a megmaradt részeket a közeljövőben a Társaskör felújítja.
Sokan nem is tudják, hogy ez az út létezett. „Múltkor hallottam erről egy kerékpáros túra kapcsán, és most is. Ez érdekesség, ezen kívül még van egy-két tényleg érdekes dolog. Itt élünk és nem tudunk róla.” – mondta Sipőcz Zoltán, a kirándulás egyik résztvevője.

A Liget utcai kápolnát és kálváriát saját földterületén egy szentpéteri család építtette, akik felnőtt gyermekeik elvesztése miatti fájdalmukat próbálták ily módon enyhíteni. A stáció képeit Borsa Antal kőfaragó készítette. Varga Alfrédnéelmondta: „A kápolnáról és a stációról nem nagyon tudtam, úgyhogy különös élmény voltak nekem a gyönyörű színes ablakok, és a kálvária képei. Itt nagyon sok mindent megtudtam a szobrok építtetőjéről és az egész történetről.”
Ezzel az emlékművel városunk is csatlakozik az Országos Kulturális Örökségek Napjához, ami épp egy hétvégére esik a szeptemberi városnapokon. „ennek kapcsán szeretnénk mi is néhány olyan szakrális teret megmutatni a nagyközönségnek, amely egyébként év közben zárva van és talán kevesen ismerik, ezek közé tartozna a Szent Mihály kápolna és a hozzá tartozó kálvária a Liget utcában.” – mondta Lőrincz György, túravezető.

Az Alsó-Fehérkereszt, a szentjánosi templomtéren lévő Nepomuki Szent János és a Kígyótaposó Mária szobor és a Dózsa György úti kereszt megtekintése után a somorjai városrészen záródott a kirándulás a Szent Vendel kápolnával, a templomtéri kereszttel és végül a Rozália szoborral.

A 800 éves Jánossomorja programjának legközelebbi emléktúráján, július 18-án a város természeti értékeit tekinthetik meg, szintén lovaskocsin. Augusztusban pedig gyalogos városnézés keretében a szocializmus örökségét, a város 1945 után készült épületeit ismerhetik meg az érdeklődők.

Iván-Varga Veronika

Instagram

Instagram has returned invalid data.