Két külön fellépéssel zárták le az évet az Alapfokú Művészeti Iskola zenész és táncos tanszakának növendékei az elmúlt napokban. A zenész tanszak 26 műsorszámmal állt a közönség elé, a koncert végén pedig a diákok egy közös kórusként énekeltek. Alapfokú tanulmányukat öten fejezték be zenész tanszakon.
Az idei év nehéz volt az intézmény számára, hiszen kevés tanuló járt az intézménybe, amihez hozzájárult még a rajkai tagoztat idei leválása is. Így a következő tanév célja, hogy megemeljék az idei, 64 fős létszámot legalább nyolcvan körülire. Dravetzky István szerint ez a létszám lenne ideális egy Jánossomorja méretű településen. Távlati cél pedig, egy zeneiskolai fúvószenekar létrehozása, ahonnan a diákoknak egyenes út vezethetne a felnőtt fúvószenekarral.
HT