A temetőkről vitáztak a legtöbbet a legutóbbi testületi ülésen képviselőink. Több fontos kérdés tisztázása után pedig az is kiderült, kik kaphatnak elismeréseket pedagógusnap alkalmával. A legtöbb lakost mégis az érinthet: a felröppent hírekkel ellentétben nem lesz vízdíjemelés.

Jól gazdálkodott Jánossomorja az elmúlt évben – állapították meg a képviselők a tavalyi költségvetés teljesítésének értékelésekor, amelyre a számok pontos ismeretében most kerülhetett sor. Minden fontosabb feladatra jutott, az intézményeket megfelelően működtették, és még pénz is maradt a kasszában, közel 92 millió forint.

Részvét és precizitás

A testületi ülés meghívott vendége volt az Anubisz Temetkezési Kft. ügyvezetője, akit beszámolóra kértek. Buch Sándorné elmondta, a várossal 2003 óta állnak szerződésben. Azóta naprakész térképeket készítettek a temetőkről, vezetik a sírhelyek nyilvántartását, értékesítését és természetesen gondozzák a sírkerteket. A három temető állapota szerinte megfelelőnek mondható, hiszen évről évre gondozottabbak mind a három városrészben.

Ez is a maga gondja

A képviselők több kérdést is intéztek a megjelent ügyvezetőhöz. Drobnitsch Tamáspéldául arra volt kíváncsi, hogy lehetséges az, hogy bizonyos sírhelyeket előre felvásárolnak. Lőrincz György a somorjai temető mellé kidobált mécsesek kapcsán azt szerette volna tudni, nem lehetne-e a mosonmagyaróvári temetőben állóhoz hasonló kis ládákat elhelyezni, amelyeket aztán rendszeresen ürítenek. Mint kiderült, mindkét kérdés tulajdonképpen az önkormányzat hatáskörébe tartozik, hiszen azt, hogy csak halott részére lehessen sírhelyet vásárolni, önkormányzati rendeletben kellene szabályozni. Ezt a temetkezésről szóló törvény nem mondja ki. A kis szemeteseket pedig, mint az ügyvezető mondta, Mosonmagyaróváron is az önkormányzat, pontosabban a városüzemeltető készíttette, az ürítésükről gondoskodnak csupán ők.

Még, még, még

Mindezek mellett Buch Sándorné felhívta a figyelmet arra is, hogy lassan nyilvános illemhelyeket is létesítenie kell az önkormányzatnak a temetőkben, hiszen ezt is rendelet írja elő. Szólt arról is, hogy szerinte a sírhelyek megváltásának díját fel kellene emelni, hiszen a jelenlegi 2400 forint 25 évre nagyon minimális összeg, az egész megyében nem találunk olyan helyet, ahol ez ilyen alacsony lenne. Ezzel az emeléssel az ügyvezető szerint kiküszöbölhető az előre felvásárlás is. Buchné figyelmeztetett a lejárt sírhelyek újrahasznosításának anomáliájára is. A sírhelyek újravásárlásával ugyanis sokan a rajta található sírköveket is használják, amelyek bizonyos esetekben komoly értéket – akár többszázezer forintot – képviselnek. Ez pedig az önkormányzat bevétele lehetett volna.

További ötletelés

Wennesz József Károly képviselő érdeklődött arról mikor lehetne urnafalat létesíteni a temetőkben. Ez azonban Dr. Kurunczi Károly szerint egyelőre nem lehet téma, mivel erre nincs forrás a költségvetésben. A temetőkről szóló beszélgetés során Balsay Sándor elmondta, szeretnének néhány szép, épen maradt sírhelyet megmenteni, amelyeket egy helyre vinnének, hogy megmaradjanak az utókornak. Kurunczi Károly pedig arról beszélt, hogy a temető felújítási program folytatódik, ám megvárják az első félévet. Ha a bevételek megfelelően alakulnak, ebben az évben a jánosi, a következő évben pedig a péteri temető ravatalozóját teszik rendbe.

Közös ügyeink

A megyei lapban megjelent téves hírt, miszerint is a vízdíjak emeléséről is tárgyalnak majd, tisztázták. Kurunczi Károly elmondta, szó sincs emelésről, csupán apró kiegészítést kell eszközölni a rendeletben.

A testület zárt ülésen tárgyalta az EU Parlamenti választások szavazatszámláló bizottságainak összetételét, valamint a Kiváló Tanár, Kiváló Tanító és Kiváló Óvónő címre javasolt pedagógusok listáját.

-hirdetés- -hirdetés-