Egy jánossomorjai fémátvevőben próbálták meg értékesíteni a kismegyeri emlékműről ellopott turul szobrot, illetve annak szétvágott darabjait. A helyi kereskedő azonban jelezte a rendőrségnek a gyanús árút, akiknek aztán a gyanúsítottakat is sikerült előállítaniuk.

Az 1897-ben állított, a győr-kismegyeri Napóleoni csata emlékét őrző Turul-emlékművet szombat reggelre rongálták meg ismeretlenek és ellopták az ott álló bronzból készült turul szobrot. A győri rendőrkapitányság azonban hamar a nyomára jutott a műemléknek – számol be erről a Kisalföld című napilap. Még szombaton jelezte ugyanis a mosonmagyaróvári kapitányságon egy jánossomorjai színesfém-átvevő, hogy három Győr környéki férfi gyanús anyagot igyekszik neki eladni. A körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, ahol három ládányi bronzanyagot talált, amit lefoglalt, majd a gyanúsítottakat előállította. Ez a megtalált mennyiség, mely valóban a szobor apróra összevágott maradványa, szakértők szerint az alkotás háromnegyed része.

A kismegyeri Turul-emlékmű megrongálásával és a bronzturul ellopásával gyanúsított három férfi tagad, vallomásaik ellentmondóak. Jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

Bővebben itt olvashat a történtekről.

Munkatársunktól

-hirdetés- -hirdetés-