-hirdetés- -hirdetés-
A meglévő testvérvárosi együttműködésünket ismét erősítettük, ezúttal képzőművészettel: A nagyfödémesi Nina Nogácekova mutatta be munkáit a művelődési ház galériájában szerdán. A fiatal festőnő tárlatának megnyitója sok érdeklődőt vonzott.
Van mit megmutatnunk, mondta megnyitóbeszédében Száraz Erzsébet, a Nagyfödémesi Kulturális Központ igazgatója, aki nem csak a kiállított munkákra, hanem a két nemzet jó viszonyára is utalt. Szerinte ez a kiállítás is bizonyítja, Nagyfödémesen a szlovákok és a magyarok békés egymás mellett élésben töltik napjaikat.

A barátságnak köszönhető az is, hogy a 70 százalékban magyar ajkú Nagyfödémesről egy szlovák művészt hoztak el Jánossomorjára, hogy megmutathassa képeit
Nina Nogácekova elmondta, sokféle technikát használ. „Az olajfestéktől kezdve a ragasztásig sok dolgot kipróbálok, sőt ezeket kombinálom is. Felhasználok mindent, ami a környezetemben megtalálható.”

A fiatal alkotó a témákban sem szűkölködik. A világűrt ábrázoló, sötét tónusú képek mellett a színpompás virágok és portrék is díszítik a művelődési ház galériájának falait.
Az április elsejéig látható kiállítás várhatóan idén nem az egyetlen közös kapcsolódási pont a települések életében.

A két település között a civil kapcsolatok jól működnek: Nyáron a Mátyusföldi fesztiválra utaznak a helyi fúvósok, sőt szeretnék, ha a testvértelepülések gyermekei egymás hagyományőrző táboraiban is részt vennének.

MK

Instagram

Instagram has returned invalid data.