Harmadik és ezzel befejező előadásához érkezett az Ifjúsági Bérleti Hangversenyek sorozata.
Felcsendült Vörösmarty: Szózat című verse, majd Liszt szabad fantáziájában Szózat és Himnusz című zongoramű, amelyben keveredtek két legismertebb zeneművünk motívumai. Ugyanígy elhangzott a XIV. századi itáliai költő, Petrarca 104. szonettje versben, majd zongorára átültetve. Egy kert ihlette „A Villa d’Este szökőkútjai” című zongoraművet, és Rafaello: Eljegyzés című festménye az azonos című zenés darabot.
A hangverseny talán legkülönlegesebb részét a Jókai Mór: A holt költő szerelme című versére írt melodráma előadása jelentette, hiszen a vers soraira és sorai között, azzal összhangban csendültek fel a zongora hangjai.
Az előadást diavetítés kísérte, így a versek íróinak képeit, és később a festményt és a kertet is láthatta az alig száz fős publikum.
Liszt Ferenc annyira kedvelte a zongorát, hogy egyre erősebbet és nagyobbat készíttetett belőle. Megtörtént ugyanis többször, hogy hangverseny közben egy-egy darabka letörött a zongorából, amin a művész játszott. Ilyenkor Liszt felhúzta a kesztyűit, átsétált a másik zongorához, ami a színpadon állt, levette a kesztyűit és a közönség soraiba hajította. Ahogy a mai sztároknál, úgy kapkodtak a hölgyek a ruhadarabok után, Liszt pedig folytatta a koncertet. Ilyen tetteivel emelte a zene rangját, és – mai szóval élve – show-t csinált. És amíg a XVIII. században Haydn például pincérként is működött az Eszterházy udvarban, addig Liszt a következő évszázadban már művészként tiszteltette magát. Hegedűs Endre ilyen különlegességeket is elmesélt a romantika kiemelkedő zeneszerzőjének életéből a kedd délutáni hangversenyen.
Ezzel az előadással véget ért az Ifjúsági Bérletes Hangversenysorozat az idei tanévre. A következő évad műsorán a mozgás, a tánc és a zene szerepel központi témaként.
I-VV
