Állandó traffipax kerülhet Jánossomorjára, a 86-os főút mellé. Az Országos Rendőr-főkapitányság országos akciója keretében megyénkbe negyven állandó sebességjelző berendezést telepítenének 2011-ig. Jelenleg 26 helyet választottak ki, melyek között a jánossomorjai szakasz is szerepel.

Bár idén kiépítik az összes állomást, a mérőberendezésből ez évben tízhez jut a rendőrség. Hogy hová kerül majd belőlük, azt még nem tudják, ám hosszabb időszak elteltével áthelyezik majd a traffipaxot. A minden évben tízzel bővülő megyei traffipax-arzenál 2011-re éri el a negyvenet.

Perjámosy István alezredes, a megyei közlekedés-rendészet alosztályvezetője elmondta, valószínűsíthető, hogy az alkalmazott sebességek, és ezáltal a sérülések súlyosságai is csökkennek majd, ami jogkövetőbb közlekedési morálhoz vezethet. „Értelemszerűen ezeket a berendezéseket előjelzővel állítjuk majd fel, ahogy jelenleg az autópályán is láthatják a közlekedők. Tehát elsősorban a megelőző szerepet tartom fontosnak és nem a szankcionáló jellegre kívánjuk a hangsúlyt fektetni. De természetesen ez sem fog elmaradni a vétkesekkel szemben.”

Jánossomorján a tervek szerint a Rákóczi utca 35-höz kerülne az állomás. A negyven legveszélyesebb hely között bent van, azonban arról, hogy hányadik, nem nyilatkoztak a hatóságnál.

A negyven lehetséges pontot a balesetveszélyesség és a megfelelő infrastrukturális háttér figyelembevételével jelölték ki. Így fontos volt, hogy rendelkezzen áramellátással az adott pont, és tereptárgy, kanyar se akadályozza a mérést. Az alezredes azonban hangsúlyozta, ezek részükről csak javaslatok, a végső döntést az ORFK hozza majd meg.

HT

-hirdetés- -hirdetés-