A régi óvodáról meséltek a kicsiknek a szentpéteri tagóvoda galéria-megnyitóján. E kiállításon az óvoda történetének régi fényképeivel, és egy különleges ruhával is várták az ovisokat.

A harmincas évektől napjainkig készült képek, az ovi épületéről és az ide járt gyerekekről, a mindennapi életről. Ezekkel a fotókkal várták szerda délelőtt a kisóvódásokat a szentpéteri ovigalériában. A megnyitóban az ovisok és óvónénik, Dravetzkyné Stumpf erika segítségével kis műsort adtak elő. De nem ez volt a nap fénypontja: Manczal Mihályné Kati néni is ellátogatott az oviba, hogy meséljen a régi óvodás mindennapokról a gyerekeknek. Kati néni még a mai Klafszky iskolában az ötvenes évekig működő, 1903-ban emelt óvóiskolában volt óvodás, a kedvesnővérek szigorú keze alatt. Mesélt az akkori mindennapokról, például, hogy milyen, és mennyire kevés játékuk is volt: egy labdán osztoztak, csupán egy homokozójuk és hintájuk volt. “De akkor az nem tűnt kevésnek, sőt, volt, hogy krumpliból és pálcikákból készítettünk maguknak játékokat” – mesélte Kati néni, aki maga is meglepődött a kicsik érdeklődésén. A kérdésekből ugyanis nem volt hiány, egészen az – “És Legótok volt?”-tól a -“Hol mosakodtatok?”-ig.

Egy több mint hetvenéves magyar menyecskeruhát is felpróbálhattak a gyerekek, amibe még a harmincas években ünnepségeken bújtak az óvodások. A kiállítás témájához kapcsolódva délután pedig kis néptáncosok műsorával zárult a megnyitó napja.

A kiállítás szervezője, Katona Andrea elmondta, állandó kiállítást, fotókat szerettek volna az ovi épületéről, de annyi régi kép érkezett be a szülőktől, hogy érdemes volt kibővíteni az eredeti célt. -„Tartottunk attól, hogy a gyerekek mennyire értik meg a régi időkről szóló meséket, de úgy érzem, fontos, hogy már most, e korban is halljanak valamit a múltunkról. Ráadásul nagyon jól, érdeklődve fogadták a történeteket.”

Az oviban vitrinekben és fényképalbumban is várják a képek az érdeklődőket.

HT

-hirdetés- -hirdetés-