A dolgozók több mint felét küldték kényszerszabadságra a Leier Hungária jánossomorjai üzemében. A gyár az elmúlt napok nehéz téli időjárása miatt kényszerült a pihenőre, a válság hatásait még nem érzik.

A hideg idő, a havazás miatt szorult pihenőre a munkások mintegy fele a helyi Leier üzemben, ahol a kétszáz dolgozó nagy része Jánossomorjai. Az intézkedésben helyben sokak már a válság hatásait vélték felfedezni, azonban inkább a szélsőséges időjárás gyűrűzött be az üzembe. A fűtetlen csarnokokban a hideg akadályozza a betonnal való munkát, és a kivitelezőknél, a távoli építkezéseken is leállásokat okozott a havazás, a rossz idő. Ezért döntött a cég a nagyjából két hete tartó, fokozatos pihenő mellett. „Ez azonban még nem a válság hatása, igaz, sokan megijedhettek a hirtelen visszaesés miatt. De őket megnyugtathatom, a rendelésállományunk megfelelő – mondta Katona György az üzem igazgatója – és azt kell mondjam, minden hidegebb télen szabadságolásokhoz kellett nyúlnunk, ami természetesen fizetett szabadság. Erre persze a cégek felkészülnek, így mi is. A lemaradásokat azonban be kell hoznunk, tehát meglesz a pihenés böjtje. Az építkezések lassú beindulását már érezzük, a hamarosan beköszöntő jó idővel minden visszaáll a régi kerékvágásba.” A leállás alatt karbantartási munkálatokat végeznek a Leier üzemben.

HT

 

-hirdetés- -hirdetés-