Az idei Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásával, a Kaméleon című filmmel indult el Jánossomorján a filmklub. A nem elsősorban sikerfilmeket, de a filmművészet értékes, friss és régi darabjait  felvonultató estéket a művelődési ház rendezi.

A tervek szerint egyelőre kéthetente vetítenek, ám ha igény mutatkozik, hetente nézhetnek filmeket az érdeklődők. A szervezők a szombathelyi volt Savaria mozival működnek együtt. Az általuk összeállított listára a nézők is leadhatják szavazataikat, így a filmek kiválasztásában mindenki részt vehet. Az első előadás még ingyenes volt, a továbbiakban, ha nem sikerül szponzort találni, pár száz forintos belépővel számolnak.

Lőrincz György igazgató elmondta, elsősorban egy közösségi élményt nyújtó klubszerű összejövetelként tekint a filmklubra. “A lényeg a közösségen van. Tehát a filmek után mindig szeretnénk, ha egy kicsit itt maradnának azok, akik megtekintették a filmet. Egy kicsit beszélgetnénk róla és természetesen a jövőbeni terveink között szerepel az is, hogy egy-egy alkotáshoz esetleg az alkotókat, esztétát, szakembereket hívnánk és az ő moderálásukkal beszélgetést tartanánk a filmről.”

MK

-hirdetés- -hirdetés-