Az idei menetrend látszatra javult, hiszen két személyvonattal több érkezik az állomásra, mégis: Több pontjában is rosszabb lett, mind a diákoknak, mind a munkába járóknak.
A témával már egy internetes vasúti blog, a Kötött Pálya is foglalkozott. Szerintük egy nyáron kiadott spórolási rendelet miatt kevesebb vonattal, sietve készült el a menetrend.
Tevan Imre, az Index.hu újságírója, a Kötött Pálya blog vezetője szerint kapkodás lett a menetrend készítéséből, ezért néhol irracionális menetrendek születtek, amiket véletlen és a rossz munkavégzés hozott össze, és amelyek többe kerülnek, ráadásul rosszabbak az utasnak. Erre példa ez a Hegyeshalom-Csorna vonal is. Míg régebben minden szerelvény végigment Szombathelyig, ma csak kettő ilyet találunk, a többinél át kell szállni Csornán.
De a soproni diákok is várnak. Balogh-Fazekas Anita, MÁV Start Zrt. szóvivője tájékoztatott: panasz nem érkezett még a délelőtti elcsúszott menetrendek miatt. „Egyetlen levelet kaptunk, ami az új menetrendre vonatkozik és ezt a vonalszakaszt érinti: egy esti vonatra szólt az utaspanasz, a 19.29-kor Jánossomorjáról induló vonatra, amivel Csornára érkeznek a diákok 20.00 órára, és 21.20-kor indulnak tovább Sopronba. A levélíró szerette volna elérni, hogy előbb induljon le a soproni vonat.”
E panasz pedig rossz helyre érkezett, hiszen a csatlakozás a GYESEV-é. E kettősség se könnyít az utasok dolgán. De több, Csorna mellett lakó soproni középiskolás is most szembesültek az új menetrenddel. A beledi Horváth Anett, és barátnője a csornai állomásra érve szembesült azzal, fél óra helyett másfelet kell várniuk a vonatukra.
A mérsékelten utasbarát megoldásokból akad még: Hegyeshalomban szinte csak Intercity vonatokra találunk csatlakozást, ami 300-500 forintnyi pluszköltséget jelent, ha épp elérjük, négy-öt perc ugyanis az átszállási idő és az IC-k nem várják meg a néha késő kis pirosakat. Van, aki ezért korábban indul, van viszont, aki inkább máshogy utazik, így kevesebb az utas.
Egervári Tibor, nyugalmazott jánossomorjai állomásfőnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Győrből és Pestről sem tud pótjegy és várakozás nélkül, gyorsan hazajutni a jánossomorjai lakó. „Ha valaki Pestről akar jönni? Öt óra tízkor eljön, hogy vonattal ideérjen, különben csak a busz marad Óváron. De a vonathoz szintén nincs buszcsatlakozás, szintén várni kell egy órát. Ez a két nagy közlekedési ágazat összedolgozása.”
Hozzáteszi: Régen Keszthelyre is le lehetett jutni egy átszállással, ma csak Győri kerülővel, négy órával hosszabb idő alatt. Aki pedig esetleg ezen a vonalon vonattal igyekezne munkába menni, vagy jóval nyolc előtt, vagy csak utána érne oda. Bár a MÁV Start Zrt. hangsúlyozta, mindig figyelembe veszik a munkába igyekvőket.
Az egyre romló helyzet idén oda vezetett, hogy egyes, korábban 15-20 fővel érkező szerelvényekről ma már csak páran szállnak le – mesélik a rendszeres utazók. A sorvadás a rossz csatlakozásokkal magyarázható, ami sokak szerint abból ered, hogy nem egyeztetnek a helyi igényekről a menetrend kidolgozásakor. Van azonban olyan régi utas, aki másra gondol.
Theiler István felháborodottan fejti ki véleményét: „A vasút felső vezetése vagy a kormány direkt elszúrja az egészet. Azt akarják hogy ezeket a vonalakat megszüntessék, ezért úgy szervezik a csatlakozást, hogy elmaradjanak az utasok, és legyen mire hivatkozni, hogy kérem, nincsen utas.
A MÁV Start Zrt.-nél elmondták, a vonalbezárás kérdésével minisztériumi szinten foglalkoznak. Tevan Imre a kérdéshez hozzátette, szerinte nem volt ilyen szándék, ahogy fogalmazott, meglepné ha e cég ilyen összehangoltságról tenne tanúbizonyságot. Szerinte a sietség okozta a hibákat. Igaz, mindennek lehet hatása az utasforgalomra és így később a vonal megmaradására is.
Tény, hogy a korábban a személyi forgalom megszüntetésével fenyegetett szakaszunkon 2010-ben vizsgálják meg újra a kihasználtságot, és ez alapján döntenek. Tény az is, hogy a csornai átszállások beiktatásával statisztikailag leválasztották az előbb említett szakaszt, ahol, épp a rossz csatlakozások miatt kevesebb az utas.
Hauptmann Tamás