A jánosi felsősöknél kötelező beöltözni, a diákok osztályonként egységes jelmezt viselnek, sőt néhány osztályfőnök is vállalta az átváltozást. Láthattunk focistákat szurkolólányokkal, zászlókat, beteg osztályt, kalózokat, és Hófehérke is felvonult egy egész sereg törpével. Volt olyan osztály, aki rövid műsorral is készült a bálra. A jelmezek bemutatója után tombolasorsolás, majd diszkó következett.
A jánosi alsósok farsangján a legtöbb gyerek beöltözött. Népszerű volt a pincér és szuperhős jelmez, de több királylány és boszorkány is felvonult. A bálon a zeneiskola és a Cintia Wellness Club táncosai is bemutattak egy-egy koreográfiát. Bár a zene itt is szólt, a kicsiknek a bál inkább még a beszélgetést, konfettidobálást, futkározást, és persze evést-ivást jelenti.
A Klafszky Tagiskolában hagyományosan együtt farsangoltak az alsósok és a felsősök. Itt csak néhányan öltöttek jelmezt az alsósok közül, őket viszont díjazta a szülői munkaközösség zsűrije. Az első helyet Virizlai Izabella, az iskola rabja nyerte el.
A péteri iskola farsangján hagyományosan gólyacsőrt kaptak az elsősök, ezzel a diákság teljes jogú tagjává váltak. A nyolcadikosoknak pedig kitűzték szalagjaikat, hiszen ők hamarosan befejezik alapfokú tanulmányaikat. A bálon a hastáncos lányok is bemutatták tudásukat, és Tóth András, egykori Klafszkys diák is fellépett egy barátjával. Valentin-nap alkalmából pedig szívkirályt és szívkirálynőt választottak a felsősök.
A péteri és a jánosi felsős farsangot a két iskola közös diákönkormányzata szervezi, tombolajegyeket árusítanak, feldíszítik a termeket, felügyelik a rendezvények menetét. A Klafszky iskolában azonban a szülők is besegítenek.
Kelemen Erik, a Diákönkormányzat elnöke elmondta, a szülők nagy segítséget nyújtanak, főleg Péteren, mert itt ők árulják az üdítőt, a szendvicset, így a diákönkormányzatnak ezzel sincs gondja.”
Mindhárom bálon tartottak tombolasorsolást is, aminek nyereménytárgyai különböző felajánlásokból gyűltek össze. A rendezvények bevételét iskolai célokra fordítják.
IVV