Balesetek nélkül vészelte át Jánossomorja a tegnapi és ma délelőtti szélsőséges időjárást. A félelmekkel ellentétben a buszok is behozták a diákokat, és az utak felszórásával is elégedettek az illetékesek. Délutántól pedig enyhébb időt jósolnak az előrejelzések.

Ma délutánra már enyhébb időt ígérnek térségünkben, holnapra derült idővel és a plusz fokokkal. Jánossomorja különösebb gondok nélkül átvészelte a kritikus időszakot. Rémai Péter a Kisalföld Volán mosonmagyaróvári üzemvezetője elmondta, a buszjáratok csak tegnap késtek jelentősen, ma már minden fennakadás nélkül közlekedtek a járatok, sőt, Albertkázmér-pusztára és Várbalogra is gond nélkül eljutottak a buszok. Ezt tegnap nem lehetett elmondani, hiszen szerda délután nem ért el a busz Kázmérra, a reggeli, Jánossomorjára tartó mosonmagyaróvári járat pedig 35 percet késett, és állandósult a negyed órás késés minden busznál. Mára azonban normalizálódott a helyzet. A Körzeti Általános Iskolában sem igazolódtak be a félelmek, a környékbeli kistelepülésekről is beértek a gyerek a tanórákra.

Az utak járhatóvá tételét is megfelelőnek értékelte Máró Antal településgondok. Mint mondta, bár tegnap estig nem, de ma délelőttre minden kis utcába eljutott az útszóró járművük. Az intézmények előtti sózással akadtak gondok, hiszen az ónos eső szinte azonnal újrafagyott a megoldott rétegekre, és a most használt, burkolatkímélő szóróanyag lassabban hat a sima sónál. Több téren csak a mai enyhébb idővel indult meg a komolyabb olvadás.

Dr. Mihályi Zsuzsanna háziorvos elmondta, a rossz idővel szerencsére nem ugrott meg a balesetek száma helyben, csak a rendelőkbe látogatnak el kevesebben a csúszós utak miatt. A megfázásos megbetegedések száma ugyanakkor emelkedett az elmúlt napok különös hidegében, és egy hányással-hasmenéssel járó, fertőző megbetegedés is jelen van a városban, ami főként a kisebb-nagyobb közösségek tagjait veszélyezteti.

A győri, megyei mentőállomáson szintén megerősítették, örömteli meglepetés, hogy Mosonmagyaróvár környékén igen alacsony volt a balesetek száma, és Jánossomorjára sem kellett balesethez, az időjárás okozta súlyos helyzethez menniük a mentőknek.

A postai kézbesítéseknél sem okozott gondot helyben a csúszós, jeges idő. Bár az országban sok helyen késtek a nyugdíjak, Jánossomorján ezek csak később érkeznek, és az eredeti terv szerint is csak péntektől kezdik el kézbesíteni őket helyben.

HT

-hirdetés- -hirdetés-