Ismét bebizonyosodott, nem restek a jánossomorjaiak ha kultúráról van szó. December elsején, hétfő este telt ház fogadta az egyenesen Amszterdamból érkező fiatal Takács Máriát, aki változatos alkotásokat hozott magával.

Az Alapfokú Művészeti Iskola rövid műsora után Zalán Lajos tanár nyitotta meg egykori tanítványa kiállítását. A régi mentor szívesen emlékezett vissza arra a nagyszájú lányra, aki már kicsi korában is szerette a szénceruzát és az ecsetet, és aki olajfestményei mellett akvarelleket és grafikákat is készít. Marikáról az érdeklődők megtudhatták, hogy az általános iskola elvégzése után mestere Lőrincz Gabi bácsi volt, akinek hatása még ma is érezhető a fiatal festő olajképein. Takács Mária nagy utat tett meg azóta, bejárta a világot, 2000 óta pedig Amszterdamban él, ahol nem csak a számításait, hanem élete párját is megtalálta. Jelenleg megrendelésre portrékat rajzol egy galériának, és ha szép az idő, karikatúrázik is a Leidse téren. Emellett falfestmények és portrékat is születnek a keze alatt. Képeit próbálja impresszionista-realista stílusban megfesteni.

Marika a komoly amszterdami munkái mellett természetesen nem feledkezett meg szülővárosáról sem. Mint mondja, ő mindig is csak egy jánossomorjai lány marad, aki fontosnak tartja a kötődéseket, így szívesen mutatja meg az itt élőknek alkotásait. Most éppen lakóhelyéről, a világ egyik legtoleránsabb városáról, Amszterdamról készít képeket, amelyeket reményei szerint jövőre a jánossomorjai közönség is láthat majd.
MK
-hirdetés- -hirdetés-