Az utolsó tánc: jégrevü

Rangadónak koránt sem nevezhető mérkőzés várt csapatunkra az utolsó fordulóban. A sereghajtó ellen minden szurkoló nagy arányú győzelemre számított, joggal hisz a vendégek tizenhárom veresége mellett mindössze két győzelem szerepel.

A mai játék úgy aránylik a mutatós focihoz, ahogy a Házibuli Attilával bármilyen, műsornak nevezhető televíziós produkcióhoz. A pálya megadta magát az időjárásnak, és a közelharcok leginkább – akkor már televíziós vonalon maradva – az igen jelentős sportértékeket felmutató mézbirkózáshoz hasonlítottak, kissé szőrösebb lábú lányokkal. Ebből láttunk többet, a rövid átadások és kombinatív megoldások szinte csak a helyi büfé italpultjánál voltak jellemzők.

Akadt játékosunk, akit a félidőben gondnokunk és egyben mosónőnk örömmel felvitt volna a dagadt ruhák helyett a padlásra, mivel nem ejtett foltot meze becsületén. Helyzetekben nem volt hiány, ám szerencsére ez a mutató a vendégoldalon mindössze egyig szaladt fel, ám ez születésnapos Bellának nem okozott gondot, és könnyedén átvette az ajándékcsomagot. A magas labdabirtoklási arányunk azonban gólban nem mutatkozott meg. Simon megszámlálhatatlanul hagyta ki a helyzeteket, Tollár megszokott vádbeszédei sem maradhattak ki a forgatókönyvből, azonban a labdát még mindig nem lehet a kapuba reklamálni. Király azonban nem sokáig állt a pálya szélén, hiszen Tóth korai sérülése miatt elküldte magát melegíteni. Cseréje kicsit pergősebbé tette a mérkőzést.

Ki nem ugrál megfázik itt hejj, hejj!

Bár a lelátói időjárás-jelentésben bemondták, hogy ma még Szalka Ferencék nyelvére is ráfagy a Petőfi-összes, azért a „Szókásos” szurkolói buzdítás nem maradhatott el az utolsó mérkőzésről sem. Sőt, a gárdánk tagjai időközben pályázatot írtak ki új tagok felvételére: A lábadozó Sipőcz kapus lett az a szerencsés, és megfelelt az elvárásoknak. De a szembeszomszéd fiatal szurkoló galeri is kitett magáért, újra.

Megfagyva bár, de törve nem!

Az időközben feltámadó, orkán erejű szél játékosainkat is megkínozta, és rendszeresen a labdába csavart. Kötelességünk megjegyezni, hogy közvetítőinket sem kímélte a zimankó, és ők még mozogni sem tudtak a meccs alatt. Így a 90 perc végén már nyersen ették a lenyilazott karibut. Az elektromos kijelzőre is odafagytak a számok, nullákat mutatott csak. Bár lehet, hogy a mérkőzést minősítette.

Heveshalmiak

Ha a szép játékot hiányolták a szurkolók, akkor a durvasággal kárpótolhatták magukat. Talán az időjárás is közrejátszott, hogy több keményebb belemenést is láttunk, és a kisebb medvepuszik is nagyobb fájdalommal jártak. Király könyöke is majdnem komoly fejtörést okozott egy vendégjátékosnak, de a fejben erős Kopf  – bocsánat, ezt a mondatot év eleje óta le szeretnénk írni, és ez volt az utolsó lehetőség – nagyot kapott megviselt térdére, miután egyből a sarkára állt. A lökdösődésből egy-egy sárga lappal gazdagabban került ki a két csapat. A vendégek is igyekeztek erős nyomásunkat feltördelni, általában játékosaink bokáin át.

Utolsó Simitás

A gólszerzés görcse egy-egy szép Ékes cselsorozatban, vagy Simon betörésben szépült csak meg. Úgy nézett ki, a tizenhatos-karikán belülre csak szülői felügyelettel tudnak bemenni a kékek. A gólunkra a második félidő utolsó percéiig kellett várnia a szó szerint deresedő halántékú szurkolóknak, viszont megérte. A 40. percben a védők mögé Fórika által belöbbölt labdát Simon gyönyörű mozdulattal tette maga elé a kapu előtt, a kivetődő Bálint mellett eltolta a játékszert, és ez még nem volt elég neki: higgadtan bombázott a jobb hosszú sarokba. (1:0). A klíma miatt amúgy is skandináv hangulat miatt mondhatnánk, felberregett Simson és beszáguldott a kapu elé feltartóztathatatlanul, ami egy szép szó egyébként. A hegyesi védekezést csak ekkor sikerült feltörni,. Az időközben tőlünk a vörösökhöz igazolt Hegedűs ezúttal sem alkotott maradandót, mondhatni áthozta itteni formáját. A gól enyhített a görcsön azonban újabb eredményre már nem jutott idő, ám szerencsére a hegyesiek sem tudtak elgondolkodni a megfelelő és frappáns válaszon. Tehát bekasszíroztuk a három pontot és a tabella nyolcadik utasaiként fejeztük be a köhögősen kezdődő, de szépen végződő őszi szezont. Ráfér a téli pihenő a csapatra, rólunk nem is beszélve. A társaság azonban reméljük, mára összeért, pontosabban összefagyott, így a gyerekbetegségek már nem jelentkeznek tavaszra. A gerinc meghagyásával, Király felelős és odaadó szellemiségének megőrzésével, és talán némi csatárjátékot erősítő igazolással meg lehet fejelni a mára elért szurkolói támogatást. Vagy egy bikinis tombolahúzó lánnyal, nekünk mindegy. Várjuk a tavaszt.

Király József: Az első félidőben nem született meg az a gól, amire mi számítottunk így nem nyílt ki az ellenfél védelme. Mindig rossz megoldást választottunk a lapos illetve a felemelt passzok közül. Remélem, innen folytatja a csapat. Annyit azonban már most tudni kell, hogy gyakoribb edzéslátogatásra van szükség. 

Tiba Zoltán: A saját nevelésű játékosokra építkezik csapatunk, és a fiataloknak még meg kell érnie a feladatra. Anyagiakkal sem vagyunk ellátva, így nehéz a helyzetünk, de célunk a bentmaradás.