Csollány Szilveszter, a 2000-es, sydney-i olimpiai aranyérmese volt gyűrűn, két évvel később ugyanezen a szeren világbajnokságot nyert Debrecenben, és ezzel, élsportolói pályafutásának csúcsán vissza is vonult. Előtte azonban tizenhat éves korától kezdve rendszeresen vett részt világversenyeken dobogós helyezéseket elérve; ezekről az évekről, az aranyéremig vezető útról mesélt a jánossomorjai közönségnek, akik aztán kérdésekkel is bombázták a most harmincnyolc éves sportembert. Kiderült például, hogy a nyújtón, amellyel közel sem volt olyan jó barátságban, mint a gyűrűvel, nem is mert minden elemet megcsinálni. “A legfosósabb ember vagyok a magyar tornasportban.” – fogamazott nemes egyszerűséggel.
Visszatérő részei voltak a világversenyekről szóló történeteinek a különböző országok hátszéllel, sőt a legendák szerint akár pénzzel szerzett érmei. Csollány azt vallja, ennek az az ellenszere, hogy sokkal jobbnak kell lenni a mezőnynél, hogy ne legyen mibe belekötni, és akkor csalás nélkül is elérhető az aranyérem.
Saját tornasulijában, amelyet szülővárosában, Sopronban vezet jelenleg, nem versenyzőket, hanem hobbisportolókat nevel. Köszöni szépen, nem kér többet a versenyekkel járó stresszből.
A közönséggel való beszélgetés során szóba került az idei, pekingi olimpiai is. Csollánynak az a véleménye, hogy a magyarok vártnál kevesebb érme nem meglepő, sőt még csak nem is számít kevésnek, ahhoz képest, hogy milyen rossz a sportélet támogatottsága Magyarországon. Még a megfelelő sportorvosi háttér is hiányzik például szerinte.
Mindezek ellenére, úgy véli kitartással sokminden elérhető, ő is ennek köszönheti, hogy nem állt meg az ezüstérmeknél, és addig küzdött, amíg a dobogó legfelső fokára nem állhatott. “Kell hozzá persze tehetség is, de a kitartás nagyon fontos.” – nyilatkozta a JTV-nek adott interjújában.
jakabviktoria
Az olimpikonnal készített beszélgetésünket vasárnap estétől, a Heti Híradók után láthatják a JTV-n.
