Itt az akkori történésekről is olvashat!
– „Sosem lehet azt a pillanatot elfelejteni, amikor hirtelen eldördültek a lövések. Még az egérlyukba is elbújtunk volna. Mi, férfiak levetettük magunkat a földre, de két évfolyamtársam állva maradt, lányok lévén, nem tudták, hogy mit tegyenek. Mind a ketten medencelövésbe pusztultak el. Vagyis, amikor azt mondom, hogy most véráztatta földön állunk, nem túlzok.” Ezeket a szavakat Takács István, egykori gazdász hallgató, a helyi ’56-os Egyesület korábbi elnöke mesélte el televíziónknak a város vasárnapi, ünnepi megemlékezése után, a laktanya előtti gyásztéren.
Nem elég az elégtétel
A bűnösök felelősségre vonása a mai napig nem arányos a bűnökkel. Erről is szólt beszédében dr. Zétényi Zsolt, az áldozatok jogi képviselője a nagyjából ötszáz fős ünneplő tömeg előtt. A szónok, aki a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke az 52 évvel ezelőtti történésekről, mint csak látszatmegoldásokkal gyógyítani akart sebről beszélt. Ez szerinte tartóssá tette a lelki görcsöket, az elfojtott indulatokat.
A város több napon át – koszorúzásokkal, ünnepi műsorokkal – emlékezett meg az 1956-os eseményekről, ám mindennek csúcspontja a sortűz napján, október 26-án tartott koszorúzás volt a véres események színhelyén.
Tabu volt a sorztűz
Szabó Miklós, a város polgármestere a gyásznap első megrendezése óta a fáklyás menettel érkezik. A JTV-nek elmondta, Mosonmagyaróvár a rendszerváltás óta méltóképpen emlékezik az áldozatokra, ez a sajnálatos esemény identitáspontja a városnak. „Mára elég sokan megpróbálták kibeszélni magukat, de még mindig vannak, akikben nagy mértékű félelem van, hiszen ’89-ig nem is lehetett erről beszélni, sőt hallani sem a városban. Én ’80 óta élek itt, 1989-ben, egy újságból értesültem róla.”
– “Mi felszabadultan, azzal a hittel jöttünk, hogy a pesti tüntetésekkel és a gyári munkások sztrájkjával való szimpátiánkat fejezzük ki. Egyszerűen nem hittük el, hogy ebbe a vidám mentbe belelőnek. ” – mondta Takács István, akkor első éves gazdász hallgató, a sortűz túlélője. A korábban két alkalommal is az – MDF 56-os bizottságából alakult – városi „56-os Egyesület” élén álló szemtanú a szónokhoz hasonlóan látja az események mai kezelését. „Még mindig nem kapta meg ’56 azt a szerepet, amit megérdemelne. A tényleges rehabilitáció sem történt meg, és a bűnösöket a mai napig sem számoltatták el. Ezért is mondtam le az 56-os Egyesület éléről.”
HT
’56 Mosonmagyaróváron – a sortűz története
Mi is történt?
A forradalmi események a városban 25-én kezdődtek, a budapesti híreket követően. Másnap szimpátiatüntetést szerveztek. (Október 25-én Győrött a börtön előtt az ÁVH már belelőtt a tüntető tömegbe.) A menet kora délelőtt indult meg helyi munkások, akadémisták, középiskolások – és a szakirodalom szerint még óvodások – részvételével is. Körbejárva a várost, leszedték a különböző épületekről a vörös csillagokat, a járási bíróságról kiszabadították a rabokat, majd az Ipartelepre, a gyárakhoz vonultak. Így jutottak el a közelben álló határőr laktanyához – két irányból.
Két sorozat – három perc
A fegyvertelen oda érkezőket egy parolijától, rangjelzésétől, vörös csillagtól a sapkáján megfosztott katona figyelmeztette, hogy lőni fognak rájuk a laktanyából – a hatalom utólagos állásfogalása szerint ők hivatalos követek voltak, akik figyelmeztették a laktanya ellen vonulókat, hogy válaszolni fognak a támadásra. Miközben a tömeg különböző részein hol a Kossuth-nótát, hol a Himnuszt, hol a Szózatot énekelték, valamivel tíz óra után, eldördült a sortűz. A halottak és sebesültek száma máig nem tisztázott – egyesek szerint 106, mások szerint 103 illetve 50 körül volt. Anyakönyvi adatok szerint 55-en haltak meg és 83-an megsebesültek. Köztük volt a jánossomorjai Kelemen Rezső is – a gyásztéren álló kopjafáját láthatják legfelső képünkön.
Az operaítv terv a fontos!
Dudás István százados, a laktanya parancsnoka hírszerző tisztjeitől folyamatosan kapta az információkat a tömegről. Ezeket fenyegetőnek vélvén szervezhette meg a laktanya védelmét. Győrtől, a határőrség kerületi parancsnokától kértek utasításokat, és azt a parancsot kapták, hogy a laktanyát mindenképpen védjék meg, vagy ha nem megy, robbantsák fel, mert több vagon lőszer és robbanóanyag is van a raktárakban, továbbá ott a nyugati határ biztosítását részletesen taglaló operatív anyag is, ami nem juthat a tömeg kezére.
Hogy volt-e tűzparancs, és ki is adhatta ki: máig tisztázatlan. Valószínűsíthető csak, hogy a lövetésre két, lent álló tisztnek nyílhatott alkalma, Dudásnak nem. A laktanyában az események után vita alakult ki a tisztek között, Dudásék még egy „figyelmeztető” sortűzzel készültek a várható újabb tömeg szétoszlatására, míg páran ezt ellenezték, vitatkoztak a parancsnokkal. Dudás ekkor átadta a parancsnokságot, és Csehszlovákiába távozott.
Lincselt a nép
A sortűz után a városi hangosbemondó közölte a mosonmagyaróváriakkal, hogy csőcselék támadta meg a laktanyát, és erre a határőrök tűzzel válaszoltak. Ez a közlés még fokozta az emberek döbbent elkeseredését.
Mindezek után a városban létrejött a forradalmi irányítás. A sortűz hírére Győrből az Ideiglenes Nemzeti Tanács nevében képviselő érkezett, hogy az események élére álljon, és megakadályozza a további vérontást. Földes Gábor egymaga indult be a demoralizálódott, harcolni nem akaró laktanyába tárgyalni, de nyomában betódult a tömeg. A végzetes pillanat az volt, hogy az egyik kazalban megtaláltak elrejtve egy előző nap elesett fiú holttestét. Megkezdődött a lincselés. A sortűz idején a géppuskáknál tartózkodó főhadnagyot agyonverték, két másik, feltehetően ártatlan tisztet félig agyonvert, vérző állapotban szállították a Tanácsházára. A szekrényeket feltörték, az operatív anyagot – a vezetés félelmeivel ellentétben -megtaposták, széjjeltépték. A két összevert tiszt egyike a tárgyalás során kiugrott az ablakon, ahol a tömeg brutálisan meglincselte. Másikukat, aki amúgy valószínűleg Dudás ellen érvelt a második lövetés vitájában, 27-én hordágyon kihozták a kórházból, az evangelikus templomnál letették, ahol a tömeg összeverte és felakasztotta.
Hallgatni kell
A szabadságharc bukása után perek következtek az eseményekben főbb szerepeket játszók ellen, a sortűzről egészen a rendszerváltás előtti évekig hallani sem lehetett. 1991. október 26-án Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel a gyásztéri emlékművet a helyszínen. Azóta itt tartják megemlékezéseket a mosonmagyaróváriak. Később a laktanyaparancsnok ellen indult per Dudás István 2002. június 28-i halála miatt nem járt konkrét ítélettel, bár a fellebbezés előtt a bíróság elítélte Dudást, emberiség ellen, több emberen elkövetett bűntettben.
A források alapján közel 350 ember esett áldozatul a forradalom alatt lezajlott sortüzeknek az országban. Szakértők legalább hetven-nyolcvanra teszik az 1956-os forradalom idején, illetve az azt követően, fegyvertelen tüntetőkre eldördült sortüzek számát. A korabeli anyakönyvi kivonatokban sokszor természetes halálesetnek tűntették fel a harcok vagy a sortüzek áldozatait.
Összeállította: Hauptmann Tamás
További – megrázó – részleteket forrásunkból: itt és itt is olvashat a történtekről.
