De oklevelet kapott még a megyei szövetségtől idősebb Drobnitsch Tamás is, aki helyett fia vette át a kitüntetést, aki a csapat meghatározó játékosa és a 98’-as bajnoki címet és Szabad Föld Kupa győzelmet megszerző JSE edzője is volt. E gárda többsége mára az öregfiúk csapat tagja.
Ifj. Drobnitsch Tamás a csapat játékosa, a ’98-as bajnokcsapat edzője elmondta: -“Már nem először nyerjük meg ezt a kupát, de maga a játék is nagyon jó érzés, mert a régi csapattársakkal együtt focizhat az ember, másrészt a mozgási is nagyon jó. Nem beszélve arról, hogy a harmadik félidő sikerül általában a legjobban a mérkőzés után. De tényleg, a viccet félretéve nagyon jó összejönni a régi csapatársakkal.”
A jánossomorjai öregfiúkat nem véletlenül tartják a bajnokság legképzettebb csapatának. Rendszeresen magas gólarányú mérkőzésekkel örvendeztetik meg kis számú nézősereget. E mostani is 10-0-s eredményt hozott.
Káró Ferenc a körzeti szövetség elnöke szerint nagyon jó szintű labdarúgókból áll a Jánossomorja csapata, ami hétről hétre beigazolódik. “5-6-7-8 gólt rúgnak az ellenfélnek, bár van, amikor csak kilencen tudnak elmenni, akkor kikapnak, de a lényeg, hogy az egyik legsportszerűbb csapat a bajnokságban a Jánossomorja.”
Az alig több mint egy évtizede indult körzeti öregfiúk bajnokságban nyolc csapat játszik. Az együttesekben olyan 32 év felettiek húzhatnak mezt, akik nem játszanak megyei harmadosztály feletti egyesületekben. A jánossomorjai gárdának 21 tagja van.
HT