A fiatalok körében népszerű Anti Fitness Club és az idősebbek által is ismert Szekeres Adrienn lesznek a sztárfellépők jövő szombat este  a Városi Napokon. A koncertek mellett természetesen idén sem maradnak el a már hagyományos városnapi programok.

Tavaly óta a művészeteké a főszerep a Városi Napok csütörtöki programjában. A Kozma Galériában L. Burda Zsuzsanna mutatja be Arcok című interjúkötetét, melyben helyi közismert és kevésbé ismert emberek véleményeit, gondolatait olvashatjuk. Este 7-kor a galériában működő képzőművészeti csoport alkotásaiból nyílik kiállítás.

Pénteken délután 7. és 8. osztályos diákok mérik össze tudásukat városunkról. Előzetes feladatként helyi népszokásokat kell gyűjteniük, és a város látnivalóiból is fel kell készülniük. Az ünnepi testületi ülésen díszpolgári kitüntetéseket adományoz a város vezetése.
Az egyre több embert megmozgató Fut a város programja előtt idén két magyar híresség is megmutatja erejét a Lókert utcai játszótéren.

A sportolás szombat délelőtt folytatódik, az iskola udvarán utcai foci és kosár meccsekre lehet nevezni, és az uszodában is játékok várnak gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A délután folyamán a szentjánosi templomtéren felállított színpad és környéke kínál programokat. A helyi nyugdíjasklub és a fúvószenekar, és a Cintia Wellness Club is fellép, és az operettműsor sem maradhat el – idén a Győri Nemzeti Színház színészei tolmácsolásában. A tavasszal alakult, és azóta már több fellépést maga mögött tudó Tititá Néptánccsoport előadása és a reneszánsz bűvész is bizonyára sokakat csábít majd a színpad elé. Az esti koncertek után pedig a már jól ismert Flört zenekar játszik az utcabálon.

„Idén újdonság, hogy szombat este a színpadnál tombolasorsolás lesz, aminek nyereménytárgyait helyi vállalkozók ajánlották fel.” – mondta Lőrincz Györgyprogramszervező. Egyébként a rendezvényt hagyományosan az Önkormányzat és a Társaskör szervezi.

V.V.

-hirdetés- -hirdetés-