Nyomkövetést, őrző-védő feladatokat, és persze mindenekelőtt az engedelmességet gyakorolták gazdáikkal az ebek a hétvégi kutyás táborban. A Jánossomorja Kutyaiskola területén két napig együtt sátoroztak a helyi és idegenből érkezett kutyatulajdonosok.

Nem ment könnyen az ébredés szombaton délelőtt, de azért lelkesen mesélték stábunknak a kutyás tábor résztvevői az előző esti buli élményeit. Az asztalon táncolásnak állítólag csak az vetett véget hajnali négykor, hogy kifogyott a benzin a tűzoltóktól kapott agregátorból, amely az áramot szolgáltatta. Nincs is ezzel semmi baj, a tábor egyik célja végtére is a közösségépítés volt. A jánossomorjai kutyabarátok mellett a messzebbről érkezett résztvevők is jól érezték magukat. “Egy kicsit összehozza a kutyásokat egy ilyen tábor.” – vélekedik Rusvai Zoltán, az egyik, Alsóörsről érkezett kutyakiképző. Emellett többször is hangsúlyozza, hogy a legfontosabb céljuk az, hogy megtanítsák a kutyákat kulturáltan viselkedni, hogy a kutyaiskolába járó ebektől ne legyen oka félni senkinek, mert minden körülmények között engedelmeskednek a gazdájuknak. Többek között ezt is gyakorolhatták a résztvevők a hétvégén, de segítséget kaptak a meghívott szakemberektől az őrző-védő munkához, vagy a különböző versenyekre való felkészüléshez is. Fehér János, a Jánossomorjai Kutyaiskola egyik vezetője szerint egy ilyen tábor alatt, sokkal többet tanul a kutya, mint általában egy-egy foglalkozáson.

De továbbra is zajlanak természetesen év közben is a helyi kutyások foglakozásai, hetente háromszor. Az önkormányzat segítségével nemrég egy 12 m2-es faházat is vásároltak közösségi célokra, például hogy legyen hova behúzódni a szombatihoz hasonló szeles idő elől. Két vezetőjük Sipos Vera és Fehér János októbertől kutyakiképző-tanfolyamra is jár majd, tavasztól tehát az egyesületnek nem kell kutyakiképzőre költenie. A hétvégihez hasonló tábort tavaly is szerveztek már Keszthely mellett, ám idén az egyszerűség kedvéért a hazai pályát választották.

jakabviktoria

-hirdetés- -hirdetés-