Összetrombitálták a város lakóit a szentpéteri játszótérre szombaton. Fúvószenekari koncertekkel, majorettekkel, tánccal színesített családi programmal várta ugyanis a német nemzetiségi önkormányzat nemcsak a német kisebbséget.

Zene, játék, kolbász és persze sör. Ezek között idősebbek és fiatalok egyaránt találhattak maguknak valót szombaton délután, a Német Kisebbségi Önkormányzat családi ünnepén. Akárcsak a tavalyi, első rendezvényen, idén is számos fellépőt köszönthetett a közel száz kilátogató. Városunk, valamint testvértelepülésünk, Nagyfödémes fúvósai mellett színpadra léptek a régió német nemzetiségű zenekarai és kórusai is. Sikert arattak a harmonikások, ismert német dallamaik összekovácsolták az énekkarokat, így a közös nótázás sem maradt el. A városunk rendezvényein már-már rendhagyónak mondható kutyás bemutató mellett a helyi néptáncosok és majorettek is színesítették a programot.

Ünnepeljük meg a nagy találkozást

A gyermekeket pólófestéssel és lisztfigurák készítésével várták, de a helyi önkéntes tűzoltók is gyakorlati oktatást tartottak a jövő lánglovagjainak. Akik pedig egy kis nosztalgiára vágytak, azokat városnéző körútra csábította a régi korokat idéző Ikarus-66-os. A busz zsúfolásig megtelve tett meg több kört is városunkban, az utasokból verbuválódott kis kórus afféle buszos-kirándulós nótákkal tette vígabbá a körtúrát. Az este közeledtével bizony megéheztek mind a vendégek, mind a szervezők. Bendőjüket sült kolbásszal, csülökkel, vagy jó magyar babgulyással tömhették meg.

Újra itt van, újra itt van

Legalábbis a szervezők szeretnék, ha így volna, és jövőre is megrendeznék a délutánt. Wally János, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, fontosnak tartják, hogy ápolják a tradíciókat, valamint hogy Jánossomorja lakossága megismerje a város sváb múltját. A korábbiakkal ellentétben, ezzel a programmal a fiatalabb korosztályokat is megcélozzák, hiszen hosszú távon szeretnék bevonni a német gyökerekkel rendelkező ifjakat a hagyományőrző munkába.

Harasztos Emese

-hirdetés- -hirdetés-