Tizenöt helyen avatkoztak be önkéntes tűzoltóink a pénteki felhőszakadás után Jánossomorján. A legtöbb helyen pincékbe ömlött a víz, volt ahol egy udvar is víz alatt állt, de gyárcsarnokokat is veszélyeztetett a víztömeg.

Az önkéntes tűzoltóság szentpéteri és pusztasomorjai csapata külön-külön is bevetéssel töltötte a péntek éjszakát, hajnalig dolgoztak a szivattyúk. Egy délutáni krisztinabereki tűztől – ahol egy búzatábla gyulladt meg kis területen – egyenesen a lezúduló víz elleni védekezésre riasztották tűzoltóinkat.

A Dicsőfi utcában egy pincébe folyt a betonárokba feltelt esővíz, a Tó utca és Liszt Ferenc utca táján pedig valóban tó várta a tűzoltókat. Egy Liszt Ferenc utcai ház udvarában telt fel az víz és folyt a szomszéd pincéjébe is. Ez a szakasz a tűzoltók szerint folyamatosan magában hordozza a veszélyt, hiszen mélyen ülő utcaszakaszról van szó. A következőkben is kialakulhat itt ilyen állapot, tudtuk meg az önkéntesektől, sürgető tehát, hogy megoldást találjanak a veszélyforrásra.

Az Újerdő és a Lajos utca sarkán pedig hiányzik az átfolyó, így az árkokba feltelő víz a házakat veszélyeztette. Itt át kellett emelni a víztömeget a Lajos utca felé. A szintén lejtős Lovarda utcában pedig ugyancsak felteltek az árkok, a víz hat családi ház pincéjébe is befolyt.

De az üzemek sem úszták meg. A Leier Kft. telepén az udvar víznyelői nem birkóztak meg az esővel, és feltelő víz már a műhelyeket és a pincéket veszélyeztette. Az AMB szerelőcsarnokába pedig be is folyt a víz, igaz, itt nem kérték a tűzoltók segítségét, a dolgok maguk meregették ki a vizet a helyiségből.

A rendkívüli esőzések belvíz-veszélyt is okoztak a Bősárkány környéki területeken. A Hanságban pénteken másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, a bősárkányi és tárnokréti szivattyútelepek még szombat éjszaka is üzemeltek.

HT

-hirdetés- -hirdetés-