Városunkban is irtották a szúnyogokat a hétvégén – a szigetközi szúnyoginvázió elleni akció keretében. Ha azonban szükséges lesz, az önkormányzat további permetezést is ígér.

A Szigetközi elárasztása okozta szúnyoginvázó enyhítésére sürgősen tízmillió forintot kért és kapott a kistérségi társulás az állami turisztikai alapból – tízszázalékos önrész mellett. Ebből három napon keresztül permeteztek a repülőgépek a környéken, főként a Szigetközben, de városunk felett is.

Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta, nagyon örvendetes, hogy ebből a forrásból Jánossomorjára is jutott, és reméli, elegendő is lesz ez a nyárra, hiszen nem tapasztalható helyben olyan nagy szúnyogprobléma. Ha azonban a későbbiekben még szükségessé válik, a város természetesen további peremetezéseket rendel.

HT

-hirdetés- -hirdetés-