A zászlólengető gyerekek furcsállták Marx és Engels képeit, a sapkát hiányolva a télapókról. De az idősebbek még emlékezhetnek a zötyögő traktorok pótkocsiján egyensúlyozó, Szabadság-szobornak öltöztetett, kislányra is, vagy a Gagarin rakéta-makettre. A békeharc nehézfegyverei. Csak ezt látták volna az imperialisták, Virág elvtárs! Ha ők nem is, Ön most bátran tallózhat képeink között.
A munka ünnepének története az imperialista fenevad bölcsőjében, az Egyesült Államokban kezdődött. 1886. május 1-jén munkások százezrei vonultak fel Amerika-szerte követelve a napi nyolc órás munkaidőt. Majd két nappal később a chicagói Haymarket téren a tüntető munkások és a rendőrök között több halálos áldozattal és számos sebesülttel járó összecsapásra került sor. Az 1889-es párizsi II. Internacionálé erre emlékezve 1890. május 1-jén nemzetközi megmozdulást hirdetett a nyolcórás munkanap bevezetéséért. A következő évben világszerte egy napon mentek az utcákra a dolgozók. Az egyetlen alkalomra szóló felhívásból aztán világméretű gyakorlat vált.
…kijössz a gyárból
Hazánkban először 1890-ben emlékeztek meg május 1-jéről. A korabeli sajtó így számol be róla: „A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részéből, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás.” Ekkor 60 ezer ember vonult fel.
1945-re munkaszüneti nap lett a május eleji ünneplésből. A szocializmus egyik legnagyobb ünnepe aztán a rendszerváltás után sem halt el, annál is inkább, mert ez a dátum egyben az Európai Unióhoz való csatlakozásunk időpontja is.
HT
