A tavalyihoz képest kétszer annyian, 157-en ugrottak vízbe szombaton, az uszoda átadásakor elindított és azóta évenként megrendezett iskolai úszóversenyen. Az uszoda haszna azonban nem csak a versenyzők számában, hanem tudásukban is jól látható, mondták a tanárok.
A részletes eredményeket is megtekintheti itt!

Az ötödik évébe lépett sporteseményt még a városi uszoda átadása alkalmából indította útjára az iskola. A siker azóta jól látható: idén már a tavalyi létszám duplája, majd 160 gyerek állt a rajthoz.

A bírók és az eredményeket összesítők feladata azonban nem csak ezért nem volt egyszerű: A versenyen összesen hat korcsoport ugrott a vízbe, a talán a legbátrabb ovisoktól a nyolcadikosokig; külön fiú és lány kategóriákban; a kicsiknek szabad, míg a nagyoknak három választható úszásnemben. Az így a harminchoz közeli számban aztán nem a beérkezési sorrend, hanem az időeredmény alapján dőlt el a rangsor. A nem túlegyszerűsített verseny végén aztán okleveleket és gyümölcs-csomagokat vehetett át a kategóriánkénti három-három dobogós.

Nem csak a vízbe merülők, a szurkolók is ugrásszerűen megszaporodtak idén, hiszen most először az osztályok is elkísérték és bíztatták az úszókat. De a létszám mellett az egyre szépülő úszótechnikák is azt mutatják, az uszodát egyre hasznosabban és eredményesebben használják ki a helyi gyerekek. Bár még csak harmadik osztálytól kötelező az úszás, az iskola a délutáni nyitás előtt ingyen úszáslehetőséget biztosít a kisdiákoknak a tanórák után.

A tanárok reményei szerint jövőre már az e versenyen is megmutatkozó szép számú tehetséggel is hatékonyabban tudnak majd foglalkozni. Az uszoda jótékony hatása tehát már jól látszik a gyermekeken. A felnőttek uszodalátogatásán azonban még jócskán van mit javítani, mondták az oktatók.

HT

A verseny eredményei:
Leány, óvoda, 25 m szabad stílus

1. Bencsics Barbara 39″70
2. Takács Tekla 43″18
3. Föderl Fiorella 45″36

4. Maglódi Panna 47″49
5. Bencsics Bernadett 48″57
Fiú, 1. korcsoport, 25 m szabad stílus
1. Smuk Andrián 60″02

Leány, 1. korcsoport, 25 m szabad stílus
1. Nagy Réka 29″65
2. Föderl Madeline 39″59
3. Luka Bella 52″08

Leány, 2. korcsoport, 25 m szabad stílus
1. Göncz Júlia 26″44
2. Laffer Lucia 31″65
3. Kovács Rebeka 32″12
4. Varga Patrícia 33″36
5.  Bencsics Bettina 33″97
6. Kiss Fatima 42″11
7. Takács Petra 43″54
8. Orosz Bianka 45″59
9. Molnár Krisztina 51″86

Fiú, 2. korcsoport, 25 m szabad stílus
1. Kaltenecker Milán 25″98
2. Luka Marcell 28″08
3. Gősi Gergő 29″85

4. Hegedüs Máté 30″56
5. Sárközi Árpád 30″60
6. Kiss Mátyás Tibor 30″62
7. Sikotánc Péter 39″77
8. Kovács Patrik 41″86
9. Nagy Zoltán 52″71
Leány 3. korcsoport, 25 m mell
1. Varga Cintia 25″47
2. Horváth Zsófia 30″29
3. Horváth Barbara 30″97
Fiú 3. korcsoport
1. Kajtár Gergő 27″90
2. Giczi Bence 28″69
3. Winter Márk 29″25
Leány 4. korcsoport 25 m mell
1. Kővári Zsuzsanna 22″22
2. Rubin Júlia 23″71
3. Öreg Vivien 24″42

50 m mell
1. Kővári Zsuzsanna 50″75
2. Rubin Júlia 54″93
3. Posztos Eszter 56″28

25 m hát
1. Gecsényi Alexandra 23″86
2. Rubin Júlia 24″59
3. Németh Zsófia 33″03

50 m hát
1. Gecsényi Alexandra 53″18
2. Francz Réka 60″03

Fiú, 4. korcsoport, 25 m mell
1. Herczeg Olivér 21″25
2. Vártok Soma 22″33
3. Fördős Máté 22″59

50 m mell
1. Fördős Máté 48″94
2. Herczeg Olivér 49″53
3. Vártok Soma 52″10

25 m hát
1. Fördős Máté 20″04
2. Herczeg Olivér 20″13
3. Vártok Soma 21″90

50 m hát
1. Fördős Máté 41″95
2. Orbán Richárd 54″25
3. Fehér László 59″28

Leány 5. korcsoport 25 m gyors
1. Varsics Vivien 21″25
2. Lévai Vivien 22″91
3. Magyarosi Ramóna 23″24

50 m gyors
1. Liszkai Roxána 47″16
2. Erdős Arabella 55″81
3. Koncz Alexandra 59″85

50 m mell
1. Dohány Bernadett 51″29
2. Varsics Vivien 53″37
3. Gyurasics Boglárka 56″46

100 m mell
1. Dohány Bernadett 1’53″98
2. Erdős Arabella 2’16″37
3. Zsugonits Karolina 2’36″72

50 m hát
1. Samu Fanni 48″22
2. Fördős Barbara 53″75
3. Pálmai Viktória 55″02

100 m hát
1. Fördős Barbara 2’03″54
2. Pálmai Viktória 2’06″19

Fiú 5. korcsoport 50 m mell
1. Fördős Bence 41″35
2. Leitner Tamás 43″04
3. Bognár Dávid 45″12

100 m mell
1. Németh Attila 1’33″02
2. Fördős Bence 1’35″05
3. Kurucz Botond 1’51″20

50 m gyors
1. Fördős Bence 32″50
2. Kurucz Botond 33″50
3. Leitner Tamás 38″28

100 m gyors
1. Kurucz Botond 1’26″93
2. Fördős Frigyes 1’31″57

50 m hát
1. Fördős Bence 36″15
2. Kurucz Botond 38″84
3. Pethő Benjamin 48″67

100 m hát
1. Fördős Bence 1’22″85
2. Farkas Bálint 2’02″93

-hirdetés- -hirdetés-